Tatabányai Törvényszék - Prostitúcióból származó pénzből élt a férfi, a bíróság börtönbüntetésre ítélte
A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 11-én tartott tárgyaláson, kitartottság bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki prostituáltakkal élt együtt, a nők ilyen tevékenységét segítette, a lakását ehhez rendelkezésükre bocsátotta, őket adott címre kiszállította, és a prostitúcióból származó bevételt a nőktől átvette, megélhetését ebből biztosította. Az ítélet nem jogerős, mivel az ellen a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.
A bíróság a vádlottal szemben elrendelte az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt 2017. január 31-én jogerőre emelkedett ítéletével kiszabott 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.
A megállapított tényállás szerint a vádlott két nővel 2010. illetve 2013. óta él egy háztartásban. Az egyik nő 2013. elejétől, a másik nő 2015. áprilisától végzett prostitúciós tevékenységet, amelyet a vádlott segített oly módon, hogy a tatabányai lakását ehhez rendelkezésükre bocsátotta. A vádlott a lakást egy harmadik nő használatára is átengedte prostitúciós tevékenységre. Ezen túlmenően a vádlott a nőket a lakásától eltérő címekre is kiszállította autóval, majd a helyszínen várakozott.
A vádlott a három nőtől rendszeresen átvette a prostitúcióból származó pénzt, megélhetését ebből biztosította.
Tatabánya, 2021. május 12.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály