Veszprémi Törvényszék – Elrendelte a bíróság a szomszédját régóta fenyegető, őt késsel váró férfi letartóztatását

Szervezeti egység
Veszprémi Törvényszék

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 58 éves tapolcai férfinak, akivel szemben emberölés előkészületének bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A büntetőügyben megállapítható tényállás szerint a gyanúsított hosszú évek óta haragosi viszonyt ápol a vele egy társasházban lakó sértettel, melynek alapja az, hogy a sértett korábban – 25 éve – szexuális kapcsolatot létesített a gyanúsított néhai házastársával.
A gyanúsított – felesége több éve bekövetkezett halála óta – rendszeresen fogyaszt alkoholt, ittas állapotában gyakran fenyegette megöléssel a sértettet, illetve őt rendszeresen provokálta, sértegette, azonban a verbális fenyegetéseken kívül tettlegesen ez idáig nem lépett fel vele szemben. A gyanúsított a sértett megölésére irányuló szándékát másokkal is közölte, legutóbb 2025 januárjának elején, amikor azt mondta a közös képviselőnek, hogy meg fogja ölni a sértettet.
2025. február 12-én délután a gyanúsított szeszes italtól befolyásolt állapotban a sértett megölése céljából magához vett egy 19 cm pengehosszúságú kést, majd azzal a kezében a lakása elé, a lépcsőházba ment és ott, a nyitott ajtajú lakása előtt várakozott. A gyanúsított cselekvőségét észlelte a közös képviselő, aki számonkérte a gyanúsítottól, hogy miért tart kést a kezében, melyre a gyanúsított a sértettre utalva azt válaszolta, hogy „várom a kontyos nagy orrút”. A tanú hiába kérte a gyanúsítottat, hogy menjen vissza a lakásába, a gyanúsított a lépcsőházban maradt. Időközben megérkezett a kutyája sétáltatását követően a sértett, akinek a közös képviselő lekiabált az emeletről, hogy ne menjen fel, mert a gyanúsítottnál kés van. A gyanúsított ekkor azt közölte a sértettel, hogy tegye le a kutyáját, mert őt nem akarja bántani, majd azzal fenyegette meg, hogy „Akkor is megöllek! Megöllek!”. 
A szemközti lakásból kijövő szomszéd észlelte a gyanúsított magatartását, megpróbálta őt visszatolni a lakásába, illetve megkérte a kés lerakására, melynek a gyanúsított nem tett eleget, ezért a szomszéd a vele együtt lakó tanúnak kiabált segítségért, aki a kiabálást hallva kiment a lakásából, a gyanúsítotthoz sietett és rákiáltott, aki ettől megijedve a kést a saját lakásába dobta, ahova a tanú őt ezt követően betolta.
A közös képviselő értesítésére a helyszínre érkeztek a nyomozó hatóság eljáró tagjai, akik a gyanúsítottat elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott légalkoholmérő készülék pozitív értéket mutatott.

A bíróság a gyanúsított letartóztatásának elrendelését a bűnismétlés veszélyére tekintettel látta indokoltnak.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a döntés nem végleges, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el. A fellebbezésnek a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya, így a férfi a másodfokú döntésig letartóztatásban marad.

Veszprém, 2025. február 20.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály