Veszprémi Törvényszék – Letartóztatásban az ismerőse megkéselésére készülő férfi

Szervezeti egység
Veszprémi Törvényszék

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 61 éves férfinak, akivel szemben emberölés előkészületének bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2025. július 25-én ismerősei udvarán tartózkodott, ahol a tanú és a sértett gyermekeivel játszott. A gyanúsított ekkor a kezével intett a teraszon gáztűzhelyet szerelő sértett irányába, őt magához hívta, melynek eleget téve a sértett a gyanúsítotthoz ment. A gyanúsított ekkor minden előzmény nélkül, ökölbe szorított kezével nagy erővel orrba vágta a sértettet, aki az ütés következtében hátrálni kezdett a gyanúsítottól. A gyanúsított a sértett megütését követően a nála lévő táskájából elővett egy 21 cm pengehosszúságú konyhakést, azzal a sértett irányába indult, majd tőle 2-2,5 méter távolságban állva szúró mozdulatot tett a sértett irányába. A sértett – tartva a további támadástól – védekezésképpen felemelte a mellette lévő kerékpárt és azzal ellökte az ekkorra már elé érő gyanúsítottat, aki ráfogott ugyan a kerékpárra, de a lökés következtében pár lépést hátrébb lépett. A sértett kiabálni kezdett a párjának, hogy azonnal hívja a rendőrséget, illetve felszólította az udvaron lévő, a cselekményt észlelő és attól megrémült, síró kiskorú gyermekeit, hogy menjenek be a házba. A sértett kiabálására megjelent a szomszéd, aki felszólította a gyanúsítottat, hogy „takarodjon el az udvarról!”, miközben a sértett és családtagjai bezárkóztak a házba. A szomszéd több alkalommal is felhívta a gyanúsítottat az ingatlan elhagyására, melynek eleget téve a gyanúsított elsőként letette a nála lévő kést, illetve a szintén a birtokában tartott másik kést, majd távozott az ingatlanról. Távozása során az utcán eldobott egy másik kést is. A nyomozó hatóság tagjai a tanú bejelentése alapján időközben a helyszínre érkeztek, ahol intézkedés alá vonták a gyanúsítottat, majd ruházatának átvizsgálását is foganatosították, melynek során birtokából feltalálásra került további két konyhakés, egy olló, egy tapétavágó kés, egy dugóhúzóval kombinált bicska, valamint 2 csomag cserélhető szike penge.

A gyanúsított bántalmazása következtében a sértett az orrcsont törésében megnyilvánuló, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.

A gyanúsítottat a kiérkező mentőszolgálat kórházba szállította, ahol nála nem meghatározott akut és átmeneti pszichotikus zavar került kórképként megállapításra, azonban az osztályos orvos nyilatkozata alapján jelenleg a gyanúsított további kezelése és gyógyszer adása nem szükséges.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el.

A végzés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem vált véglegessé, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el. A fellebbezésnek a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya, így a gyanúsítottak a másodfokú döntésig letartóztatásban marad.

Veszprém, 2025. augusztus 1.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály