Veszprémi Törvényszék – Letartóztatták azt a fiatalt, aki az őt fuvarozó férfi értékeit eltulajdonított és autóját önkényesen elvette
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 18 éves ajkai férfinak, akivel szemben erőszakkal, illetve élet és testi épség ellen irányuló fenyegetéssel elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette, valamint kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított és társa 2025. július 21-én délután megláttak Ajkán egy leparkolt személygépkocsit, odamentek az abban helyet foglaló sértetthez és megkérték, hogy vigye el őket egy címre, mely kérésnek a sértett eleget tett. A gyanúsított az anyósülésre, míg társa a vezetőülés mögé ült be. Amikor a sértett meg akart fordulni, a gyanúsított kinyitotta a sértett sebességváltó előtti részen elhelyezett pénztárcáját, amiből kivette a benne lévő 40.500 forint készpénzt, azt jogtalanul eltulajdonította. Ezt követően a gyanúsított és társa további értékek után kutattak, a gyanúsított a vezetőülés és az anyósülés közötti könyöklőből kivette a sértett tulajdonát képező 20.000 forint értékű fülhallgatót, amit társának adott, aki azt jogtalanul eltulajdonította. A gyanúsított jogtalanul eltulajdonította a gépkocsiból a sértett félig lévő, 50.000 forint értékű parfümjét. A gyanúsított és társa felszólították a sértettet, hogy szálljon ki a kocsiból, majd – miután a sértett nem tett eleget a felszólításuknak – hangosan, legalább 5-10 alkalommal azt kiabálták a neki, hogy „szállj ki az autóból, különben megverünk!”, mire a sértett a fenyegetésnek eleget téve kiszállt a gépkocsiból, mert megijedt. Ezt követően a gyanúsított közölte a sértettel, hogy „akkor bebuktad az autódat is”, majd lesöpörte a sértett kezét a gépjárműről, és jogosulatlanul beült az üzemkész állapotú gépkocsi vezető ülésébe. Társa elsétált a gépjárműtől, telefonálni kezdett, a gépjárműbe nem szállt be. A gyanúsított a gépkocsival hátramenetbe kapcsolt, és nekitolatott egy magasfeszültséget jelző táblának, majd előremenetbe tette a gépkocsit, amikor egy betonkerítésnek ütközött. A sértettnek sikerült elmenekülnie a helyszínről, majd értesítette a rendőrséget.
A gyanúsított a lopással összesen 110.500 forint, míg a rongálással körülbelül 200.000 forint kárt okozott a gépkocsiban.
A bíróság a javítóintézetből néhány hónapja ideiglenesen elbocsátott, többszörösen büntetett előéletű, a cselekményeket több felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt elkövető gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak.
A végzés végleges.
Veszprém, 2025. július 31.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály