Veszprémi Törvényszék - Nem maradtak otthon, letartóztatásban a besurranó tolvajok
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a kijárási korlátozás idején pár óra leforgása alatt három különböző helyszínen követtek el lopást.
Harmadik, fiatalkorú társuk vonatkozásában az ügyészség nem kezdeményezte kényszerintézkedés elrendelését.
A Győr-Moson-Sopron megyei férfiak április 27-én, a délutáni órákban Veszprémben egy nyomtatványbolt raktárának hátsó bejáratán besurrantak, és elvitték onnan az egyik dolgozó pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és okmányokkal együtt. Ezt követően autóval Zircre utaztak, ahol egy irodaházból és egy óvodából tulajdonítottak el összesen 30 ezer forintot.
Az első bűncselekmény elkövetését követően alig több mint egy órával később a rendőrök a 82-es számú főúton közlekedő gyanúsítottakat rendőri intézkedés alá vonták, amely során a gépjárműben kábítószergyanús anyagot találtak. A gyorsteszt mindkét terhelt vizeletében kábítószerfogyasztás nyomait mutatta ki.
A nyomozási bíró a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el a letartóztatást, amellyel szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be. A gyanúsítottak a másodfokú döntésig letartóztatásban maradnak.
Veszprém, 2020. május 5.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály