Zalaegerszegi Törvényszék - Cigarettát akart, rablással vádolják
Beküldés dátuma
2017.02.06. - 16:29
Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék
Rablás miatt áll a bíróság előtt az a fiatalkorú lány, aki erőszakkal szerzett néhány szál cigarettát egy kiskorútól.
A vád szerint a fiatalkorú lány 2015 novemberében délután fél 6 körül egy keszthelyi társasház bejáratának közelében cigarettát kért a kiskorú sértettől. A sértett közölte, hogy nem ad, mert neki is kevés van, mire a vádlott pofon ütötte, megmarkolta a haját, annál fogva lehúzta a földre, s a térdelő sértettet combon, valamint lábon rúgta. Ezt követően újra cigarettát követelt, mire a kiskorú – az újabb bántalmazástól tartva - felé nyújtotta a dobozt, amelyből a vádlott kivett legalább 4 szál (a vádirat szerint 64 Ft értékű) cigarettát. A sértett ezt követően elfutott a helyszínről.
Az eset idején 16 éves tinédzsert rablás bűntettével vádolja az ügyészség. A büntető törvénykönyv kimondja: Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, az kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A fenti tényállásból következően a rablás olyan erőszakos bűncselekmény, amely – a társadalomra való veszélyessége kiemelkedő volta miatt – sosem lehet szabálysértés: emiatt az akár igen csekély értékre való elkövetés is bűntettként büntetendő. Fiatalkorú elkövetőről lévén szó, a jelen ügyben a kiszabható szabadságvesztés legrövidebb időtartama 1 hónap, a leghosszabb pedig 5 év.
Az ügyészség a vádlottra felfüggesztett fogházbüntetést kiszabását indítványozta pártfogó felügyelet mellett. Az ügyet 2017. február 8-án 8:30-től tárgyalja a Keszthelyi Járásbíróság.
Zalaegerszeg, 2017. február 06.
A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztálya