Zalaegerszegi Törvényszék - Előkészítő ülés – Tagadott a vádlott 

Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék

Előkészítő ülést tartott a Zalaegerszegi Törvényszék 2020. március 9-én a tavaly nyáron, a megyeszékhelyi Parkerdőben történt gyilkosság ügyében. 

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2018 januárjában a zalaegerszegi hajléktalanszállón ismerkedett meg, egymásra élettársként tekintettek. Italozó, hajléktalan életmódot folytattak, ha tehették az éjszakákat a szabadban töltötték. 2019. június 14-én napközben a vádlott és a nő Zalaegerszegen bolyongott, s velük tartott szintén hajléktalan ismerősük. Az esti órákig hárman közel 6 liter bort ittak meg. 19 óra után elindultak a Parkerdő irányába. A sértett ittassága folytán már nehezen közlekedett, ez pedig dühítette a vádlottat. Ütlegelni kezdte a nőt, aki jajgatott, majd leült, lefeküdt a fűbe. Élettársa ettől még indulatosabb lett és a földön fekvő sértett fejét rugdosta, taposta, ezt észlelve egy járókelő rá is kiabált a vádlottra. Ezután a Parkerdőben a játszótér egyik padjánál ültek le és tovább italoztak, majd sötétedés után elindultak alvóhelyük felé. A továbbra is botladozva közlekedő nőt a vádlott vezette, azonban a sértett ismét elfeküdt a földön, ezért a férfi újra bántalmazta, többször megtaposta a felsőtestén. Ezután a vádlott elvonszolta a nőt egy ivókútig, ahol vizet engedett a fejére, mire valamelyest magához tért. Miután tovább indultak a férfi ismét rúgta, ütötte a nőt. Ekkor az ismerősük odalépett a földön fekvő nőhöz, s attól tartva, hogy életét veszthette, segítségért indult. Ezt követően a vádlott – mivel dühítette, hogy a sértett miatt nem jutnak el az alvóhelyükhöz – tovább bántalmazta a nőt, végül addig szorította a nyakát, amíg megfulladt. Ismerősük rövid idő után segítség nélkül tért vissza. Ekkor a sértett már a hátán feküdt, a vádlott pedig egy közeli padon ült, s arra kérte a másik férfit, hogy hagyják az élettársát ott aludni, míg ők menjenek az alvóhelyükre. Hajnalban a két férfi tovább indult kéregetni és inni. A sértett holttestét végül járókelők fedezék fel.

Az előkészítő ülésen a vádlott tagadott, úgy nyilatkozott, hogy nem ő követte el a gyilkosságot, így a Zalaegerszegi Törvényszék 2020. április 20-án 9 órakor megkezdi az ügy tárgyalást. 
***

Az előkészítő ülésről itt olvashat bővebben.
 

Zalaegerszeg, 2020. március 9.    

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály