Az I. rendű vádlott középiskolásként ismerkedett meg a homoszexuális beállítottságú, állatpreparálással foglalkozó sértettel, akivel aztán több alkalommal is találkozott. Az I. rendű vádlott titkolta környezete előtt a kapcsolatot, önmagát nem tartotta homoszexuálisnak, azonban imponált neki, hogy a nála idősebb férfi rendszeresen autóval szállította, esetenként kirándulni, étterembe vitte, s számos alkalommal pénzt is kapott tőle. 

 

1996 áprilisában azonban az I. rendű vádlottnak terhes lett a viszony, amelyről beszámolt barátjának, Cs. D. II. rendű vádlottnak, s tanácsot kért, miként szakíthatná meg a kapcsolatot a sértettel. A vád szerint a II. rendű vádlott meggyőzte az I. rendű vádlottat, hogy egyetlen lehetősége, ha lelövi a férfit, s ehhez segítséget is kínált: azonosíthatatlan fegyvert, illetve annak eltüntetését ajánlotta fel az I. rendű vádlottnak. Cserébe azt kérte, hogy az I. rendű vádlott hozza el neki a sértett vadászfegyvereit és értékeit. A vádlottak megegyeztek abban is, hogy az utóbbiak értékesítéséből származó pénzen megosztoznak. 1996. április 05-ét megelőzően a II. rendű vádlott átadott az I. rendű vádlottnak egy átalakított fegyvert. Ezzel a fegyverrel  1996. április 5-én az akkor a 18. évét éppen csak betöltő I. rendű vádlott a sértetthez ment, s miután megvacsoráztak szexuális kapcsolatra került sor köztük, amely után a sértett elaludt. Ekkor az I. rendű vádlott elővette a fegyvert és a sértettet - annak jobb halántékéra célozva - egyetlen lövéssel fejbe lőtte. A lövés következtében a sértett elhunyt. Ezt követően az I. rendű vádlott összeszedte a sértett értékeit  (televíziót, autógumikat, fényképezőgépet, videomagnót), 3 fegyverét, s annak autójával távozott a helyszínről. (Az áldozatot csak napokkal később találták meg.)

 

A sértett autóját a vádlottak elrejtették a II. rendű vádlott által használt vízvári határőrségi ingatlan fészerében. Később - az ügyészség álláspontja szerint - a II. rendű vádlott a járművet szétbontotta és alkatrészként értékesítette. A vagyontárgyak és a fegyverek nem lettek meg, ám 2012 októberében egy erdész Somogyudvarhely külterületén, a II. rendű vádlott érdekeltségi körébe tartozó területen, erősen korrodált, szennyezett állapotban egy pulóverbe csavarva megtalálta a sértett egyik fegyverét.

 

Az ügyet 2016. január 5-én kezdte tárgyalni a Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa, s 2016. június 17-én született ítélet. A törvényszék  az I. rendű vádlottat emberölés bűntettében és hamis vád bűntettében mondta ki bűnösnek, s ítélte 15 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre. Társa, a  II. rendű vádlott bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette miatt 13 évet kapott. Mindkét vádlottat 10-10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

 

A bíróság az emberölés kapcsán a vádirattal egyező tényállást állapított meg. Az ítélethozatalkor a tanács elnöke ismertette azt is, hogy az I. rendű vádlottat már 1997-ben és 2014-ben is kihallgatták, majd 2015-ben már gyanúsítottként került a nyomozók látókörébe. Ekkor poligráfos vizsgálatot is végeztek rajta. ( Elhangzott: ez nem bizonyítási eszköz, de ismertethető az eredmény és  alkalmazható az a vallomások, tények alátámasztásként). Ezt követően az I. rendű vádlott 2015. június 16-i kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekményt, s társát is megnevezte. Vallomását napokig fenntartotta, de miután az általa megnevezett személy előkerült, beismerte, hogy hamisan vádolta meg. Az I. rendű vádlott e tekintetben később a bíróság előtt elismerte bűnösségét. A bűncselekményt beismerő vallomást viszont később visszavonta, s azt állította: a rendőrség nyomást gyakorolt rá, „sugallták”, „elvárták”, hogy ilyen irányú vallomást tegyen.  (Ezt többek között a kihallgatása során rögzített képsorok is cáfolták.)

A szakértői vizsgálatok, a helyszíni szemle során tett megállapítások, valamint a tanúvallomások alapján kétséget kizárólag megállapíthatónak tartotta a bíróság, hogy április 5-én történt a haláleset. Bár az I. rendű vádlott elismerte, valamikor április elején járt a sértettnél, azt mondta, hogy az est során a sértett hazavitte őt. A sértett – a tanúk által is felvázolt – zárkózott életvitele, homoszexuális beállítottsága, az a tény, hogy a lakásban a történtek idején minden jel két személy jelenlétére utalt, valamint az erőszakos behatolás hiánya a bíróság szerint arra engedett következtetni, hogy a sértett ismerte az elkövetőt, saját maga engedte be a lakásba. Az I. rendű vádlott a törvényszék büntetőtanácsa előtt fenntartotta az 1997-ben, illetve a 2014-ben tett vallomásai során elmondottakat, a 2015-ös beismerő vallomását azonban nem. Ebben viszont  olyan momentumokat tárt fel - mi volt a vacsora, milyen testhelyzetben feküdt a sértett -, amelyekkel csak az lehetett tisztában, aki járt a helyszínen. Később egy tanúnak szintén hasonló részletekkel bíró beszámolót adott az I. rendű vádlott. A tragédia előtti intim együttlétből eredő, egy zsebkendőn fennmaradt biológiai nyomokról pedig a későbbi szakértői vélemény megállapította, hogy azok az I. rendű vádlottól és a sértettől származtak  -   hangzott el az ítélethirdetéskor.  

Az idő múlására tekintettel nem voltak egyszerű helyzetben a hatóságok -  hangsúlyozta a tanács elnöke -, de a bíróság azokat az okszerű, logikus, tényszerű érveléseket és vallomásokat fogadta el,  amelyek egyéb bizonyítékokkal is alátámaszthatók voltak, s mindezeket alapul véve mérlegelt. Elhangzott: egyértelműen megállapítható, hogy az I. rendű vádlott járt a házban, mégpedig a vádlott halála körüli időben, s szexuális kapcsolatra is sor került közöttük. A rendelkezésre álló bizonyítékok, vallomások alapján a bíróság úgy vélte, hogy a 18 életévét éppen csak betöltő I. rendű vádlottnak kellett egy olyan személy, aki „segítette” a cselekmény elkövetésében, aki fegyvert adott neki, aki részt vett a megszerzett értékek és az autó elrejtésében, majd eladásában. Ez a személy pedig a bíróság megállapítása szerint a II. rendű vádlott volt. Az ő tagadásával szemben ezt támasztják alá a tanúvallomások (melyek szerint látták a sértett autóját a vízvári ingatlan területén), a Somogyudvarhely külterületén talált fegyver, továbbá az, hogy a II. rendű vádlott több alkalommal kereste az I. rendű vádlott családtagjait, barátait információszerzés végett. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bíróság azt látta igazoltnak, hogy a II. rendű vádlottnak nem csak a vagyontárgyak értékesítésében, hanem a cselekményhez kapcsolóan is volt szerepe: a fegyvert ő adta az I. rendű vádlottnak, ezért ő bűnsegédnek minősül.

A bíróság rámutatott továbbá: a két férfit 1998-ban fegyvercsempészés és más bűncselekmények miatt elítélték. Akkor az I. rendű vádlott hasonló módon tett többször is vallomást, s akkor is megvádolta a rendőröket azzal, hogy kényszerítették, sugallták számára, hogy mit mondjon.

 

 

Az ügyész az ítéletet mindkét vádlott vonatkozásában tudomásul vette. Az I-II. rendű vádlottak és védőik is felmentésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős: az ügy másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik. A vádlottak - a bíróság döntése értelmében - továbbra is előzetes letartóztatásban maradnak.

 

 

Zalaegerszeg, 2016. június 17.