Zalaegerszegi Törvényszék -   Ítélet hat férfi sorozatlopása ügyében

Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék

A Keszthelyi Járásbíróság 6 férfivel szemben hozott ítéletet abban az ügyben, amely szerint a vádlottak megközelítőleg másfél év alatt 41 alkalommal követtek el bűncselekményeket, ezzel csaknem 1.700.000 forint kárt okozva.

Az állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező vádlottak 2017 és 2018 között Zala megyei lakóházakba, hétvégi házakba törtek be, illetve külterületi ingatlanokról használati eszközöket - akkumulátor, háztartási gépek, motorfűrész, fűkasza, szerszámok stb. - tulajdonítottak el, s ezek értékesítéséből szereztek pénzt. Egyik alkalommal egy körbekerített és villanypásztorral védett mezőgazdasági telephelyre mentek be. Az ott lévő traktorból kb. 100 liter, míg másik alkalommal zárt telephelyen parkoló járműből 50 liter üzemanyagot vittek el, de volt, hogy mezőgazdasági munkagépből loptak benzint. Több esetben a keszthelyi kastélymúzeum területét határoló bástyakerítés tetejéről tulajdonítottak el közel 50 méternyi vízelvezetőként szolgáló horganylemez borítást. A vádlottakat az utolsó lopásukat követően 2018. november 3-án igazoltatták, mikor az is kiderült, hogy a gépkocsin lévő rendszám más járműhöz tartozik. 

A Keszthelyi Járásbíróság mind a hat férfit bűnösnek mondta ki:
az I. rendű vádlottat 11 rendbeli lopás bűntettében, 26 rendbeli lopás vétségében, (melyben 3 esetben bűnsegédként vett részt), illetve 2 rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettében, ezért őt 2 év börtönbüntetésre;
a II. rendű vádlottat, mint különös visszaesőt, 4 rendbeli társtettesként elkövetett lopás bűntette, 9 rendbeli társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre, míg;
a III. rendű vádlottat 10 rendbeli társtettesként elkövetett lopás bűntette, 21 rendbeli lopás vétsége – melyből kettőt társtettesként követett el – miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Ezenkívül mindhárom vádlottat 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától; 
IV. rendű vádlott 3 rendbeli lopás bűntette, 17 rendbeli lopás vétsége (ebből 15 alkalommal társtettesként) miatt 1 év 1 hónap börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette;
az V. rendű vádlottat 8 rendbeli lopás bűntettében (7 alkalommal társtettesként), 22 rendbeli lopás vétségében (ebből 17 alkalommal társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként) mondta ki a járásbíróság bűnösnek, melyért őt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától;
a VI. rendű vádlottat lopás vétségének kísérletében, illetve egy a jelen perhez egyesített másik ügyből kifolyólag garázdaság és testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság, ezért őt 140 óra közérdekű munkára ítélte.  

A bíróság a vádlottak tekintetében az esetek többségében enyhítő körülményként értékelte a teljes körű beismerő vallomást, a bűncselekmény elkövetésére indító nehéz életkörülményeket, az időmúlást, s egy esetben, a VI. rendű vádlott esetében szerelemféltésből elkövetett, indulati cselekményt. Súlyosító körülményként értékelte a többszörösen büntetett előéletet, a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetést, a társas elkövetést, a vagyon elleni bűncselekmények, különösen a lopások elszaporodottságát.
Az ítélet a II. rendű, a IV. rendű, az V. rendű, a VI. rendű vádlottak tekintetében 2021. március 16. napján jogerős lett, az I. rendű és a III. rendű vádlott és védője fellebbezéssel élt.

A sértettek az okozott kár tekintetében polgári jogi igényt terjeszthetnek elő a Keszthelyi Járásbíróságnál. 

Zalaegerszeg, 2021. március 23.

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály