Zalaegerszegi Törvényszék – Ittas kerékpáros tört sorompót 

Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék

Ittasan rongálta meg egy zalaegerszegi művelődési központ gépkocsibejárójának sorompóját az a férfi, akinek az ügyében a Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.

A tényállás szerint a vádlott 2022. február 1-jén este nyolc óra körül erősen ittas állapotban – biciklijét maga mellett tolva – megjelent az egyik zalaegerszegi művelődési központ épületénél. Az ott található gépkocsibejáró sorompóját először meg akarta rúgni, de nem találta el és egyensúlyát vesztve a földre esett. Ezután felállt, két kézzel megfogta a sorompót és elkezdte maga előtt tolni akkora erővel, hogy az megtörött és az aszfaltra hajlott, a férfi pedig ismét elesett. Dühében elkezdte oda-vissza rángatni a törött, de még az oszlophoz kapcsolódó sorompót, aminek hatására kiszakadtak belőle a kábelek. Ezután a férfi a megrongált szerkezet irányába rúgott, azonban újra elvesztette az egyensúlyát, melynek következtében pár percig feküdt a földön, majd két ismeretlen személy társaságában távozott a helyszínről.

A férfi tettével rongálás vétségét valósította meg, ezért őt a bíróság 120 óra közérdekű munkára, valamint 236.188 forint kártérítés megfizetésére ítélete.
A büntetővégzés jogerős.

Zalaegerszeg, 2022. október 25.

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály