A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye - a bírósági mediációról
Már Zalaegerszegen is igénybe vehető a bírósági közvetítői eljárás!
A bírósági közvetítés – vagy más néven mediáció – olyan, a hagyományos peres eljárás melletti megoldás, melynek célja, hogy a vitában érdekelt felek egy semleges, pártatlan harmadik személy (mediátor) bevonása mellett megegyezéssel rendezzék vitájukat.
A bírósági mediáció lehetővé teszi, hogy a felek per helyett párbeszéd útján egyezségre jussanak.
A közvetítői tevékenységről szóló törvény múlt évi módosítása óta lehetőség van bírósági közvetítő útján való vitarendezésre is. A bírósági közvetítés ahhoz nyújt segítséget, hogy a bírósági eljárás megindulásakor, illetve akár az eljárás alatt is gyorsan, hatékonyan rendezhető legyen a jogvita.
Közvetítői eljárásban az vehet részt, akinek peres ügye indul, vagy folyamatban van az adott bíróságon. A felek a közvetítést közösen kérhetik.
A bírósági közvetítői eljárás ingyenes.
Bírósági közvetítésre különösen alkalmas ügyek:
• a családjogi viták (gyermekelhelyezés, kapcsolattartás, vagyonmegosztás);
• a szerződéses és szerződésen kívüli jogviták (pl. kártérítési-, szavatossági-, birtokháborítási-, szomszédjogi perek);
• a gazdálkodó szervezetek egymás közötti vitái;
• munkajogi jogviták.
2013. január 15-i hatállyal az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Zalaegerszegi Törvényszékre bírósági közvetítőként kinevezte: dr. Horváth Katalint.
Bírósági közvetítő: dr. Horváth Katalin
Elérhetősége: Zalaegerszegi Törvényszék, 8900 Zalaegerszeg, Várkör 2.
Telefon: 92/501-034
E-mail cím: birosag@zalaegerszegit.birosag.hu
A Zalaegerszegi Törvényszék bírósági közvetítőjétől munkanapokon 9 és 12 óra között bárki – akár a per megindulása előtt is - felvilágosítást kérhet a bírósági közvetítői eljárás céljáról, menetéről.
Zalaegerszeg, 2013. február 7.
Dr. Beznicza Árpád
a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője