Zalaegerszegi Törvényszék - Kutyák támadtak egy idős férfira
A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. október 12-én tartott előkészítő ülést annak a nőnek az ügyében, akinek a birtokában lévő kutyák rátámadtak egy 83 éves férfira.
A vádirat szerint a vádlott 2016 óta gondozta a fia nőstény és kan kutyáit. 2017-ben a kan kutya egy utcai kutyafuttatóban a kerítésen keresztül megharapott egy kerítéshez szaladó kutyát, majd 2019 márciusában a két eb a gazdájuk kezéből kirántották magukat és rátámadtak egy pórázon vezetett kutyára. Emiatt a nő figyelmeztetésben részesült. 2020. január végén a nő ismét a kutyafuttatóba vitte a kutyákat, ahol szabadon engedte őket, azonban a kaput nem zárta be. A két nagy testű állat meglátott egy macskát a kapun kívül és kirohantak, majd rátámadtak egy idős férfira és a fején marcangolni kezdték. Időközben a 83 éves sértett segítségére érkezett egy férfi, aki a garázsából magához vett egy kapát és azzal kezdte ütlegelni a kutyákat, mire azok rátámadtak és az egyikük megharapta a jobb combját. A mentőket és a hatóságot végül egy járókelő értesítette, aki a történtekről videofelvételt is készített.
Az előkészítő ülésen a nő arra hivatkozott, hogy szerinte véletlen baleset történt. Miután a 2020. október 12-én megtartott ülés nem vezetett eredményre, ezért a Zalaegerszegi Törvényszék új tárgyalási határnapot az ügyben hivatalból tűz.
Zalaegerszeg, 2020. október 12.
Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály