Zalaegerszegi Törvényszék - Postakocsit rabolt ki, 6 év fegyházat kapott

Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék

A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. június 9. napján tartott tárgyalást annak a férfinak az ügyében, aki 2018 májusában egy postakocsiból emelt el közel 240.000 Ft készpénzt, valamint három személygépkocsiból közel 700.000 Ft-ot lopott. 

A vádlott és ismeretlen társai három Balaton-parti városban közel két hét leforgása alatt készpénzt, vásárlói kártyát és személyi iratokat tulajdonítottak el. 2018 májusában a vádlott Keszthelyen rakodás céljából leparkolt, a Magyar Posta Zrt. tulajdonát képező lezárt gépkocsi ajtaját kinyitotta, majd a vezetőfülkében lévő pénztárcából kiemelte a készpénzt és a ruházatába rejtette. A pénz a posta tulajdonát képezte, ami két kézbesített küldemény ellenértéke volt. Közben a tehergépkocsit vezető postai alkalmazott visszatért a járműhöz és látta, hogy a vádlott a pénztárcát visszahelyezi a táskájába. Kérdőre vonta, majd a ruházatánál fogva a járműből kihúzta a vádlottat. Dulakodni kezdtek, a vádlott többször megrúgta és menekülni próbált a helyszínről. A gépkocsivezető segítségére sietett két férfi, azonban a vádlottnak sikerült elmenekülni, majd futás közben a nála lévő pénzt a tettenérés helyszínétől több tíz méterre a füves területen elszórta. Az időközben a helyszínre érkező rendőrök 30-40 méter után utolérték a férfit és elfogták. 

A Keszthelyi Járásbíróság a vádlottat - mint többszörös visszaesőt - 2020. január 21-én elsőfokú ítéletében egy rendbeli közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében és három rendbeli lopás bűntettében mondta ki bűnösnek és 6 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.  A bíróság kikötötte, hogy a vádlott nem bocsájtható feltételesen szabadlábra. 

Az ítélet ellen a vádlott fellebbezett, aki a másodfokú eljárás során továbbra is elismerte a lopás tényét, viszont a rablást nem. Korábbi védekezéséhez hasonlóan hangsúlyozta, hogy ő felajánlotta a postai alkalmazottnak - akiről akkor még nem tudta, hogy az -, hogy visszaadja az eltulajdonított pénz, azonban a dulakodás közben erre nem volt lehetősége. Vallomásával - hasonlóan az elsőfokú tárgyaláshoz - szemben álltak a tanúk egybehangzó nyilatkozatai, amelyek egyértelműen a fenti történéseket írták le. Így a Zalaegerszegi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, az jogerős.

Zalaegerszeg, 2020. június 9.

 

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály