EKOP 1.1.1. - "E-Cég" projekt

logo

"E-Cég" projekt

A projekt konzorcium formájában valósult meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, és az alábbi két fejlesztést foglalta magába:

 

1.) elektronikus másodfokú eljárás

A bíróságokat érintő, mintegy 216,0 millió forint pályázati összegből elsődlegesen a cégbírósági rendszer fejlesztését valósítottuk meg, főként annak a lehetőségnek a megteremtésével, hogy a másodfokra kerülő ügyek adatai elektronikusan továbbíthatók legyenek a bíróságokra, majd ott elektronikusan kezelhetőek legyenek.

 

2.) bírósági call-centerek kialakítása

További célja volt a bíróságok részvételének a projektben, hogy a bíróságok a „call center” révén csatlakozni tudjanak az ügyfélszolgálati rendszerhez. A projekt eredményeképpen bővültek az állampolgárok közvetlen ügyintézési, informálódási lehetőségei, gyorsulnak az ügyintézési idők, az ügymenet több esetben egyszerűsödik, papírmentessé és emberi közreműködés nélkülire változott. A projekt közvetlenül és alapjaiban érintette és könnyítette a cégbíróságok és az ítélőtáblák helyzetét, mindennapi működését.

 

Projekt rövid neve

E-Cég  projekt

 

Projekt teljes címe

"Cégbírósági és céginformációs rendszerek továbbfejlesztése és korszerűsítése”

 

Projektazonosító

EKOP-1.1.1-07-2009-0001.

 

Projekt időtartama

2008. október 8. – 2011. december 31.

 

Kedvezményezett megnevezése

Igazságügyi Minisztérium

 

Konzorciumi partner

Országos Bírósági Hivatal
1055 Budapest, Szalay u. 16.

 

A projekt teljes költségéből a konzorciumi partnerre eső költség és az elnyert támogatás összege

216.000.000 Forint (100% támogatási intenzitás)

 

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.

logo