Detailed search

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki V. István I.r. vádlottat   bűnsegédként, különös visszaesőként és V. Imre II.r. vádlottat különös visszaesőként elkövetett kifosztás bűntettében, ezért I.r. és II.r. vádlottakat egyezően kettő év börtön fokozatú szabadságvesztésre és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra.

Ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik nyugdíjasok kifosztásával szereztek pénzt.
 

Még a tisztítószereket is összepakolta és magával vitte egy idős asszony otthonából a vádlott, aki bántalmazta is a sértettet. A terhelt ellen az ügyészség az elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat, a Nagykátai Járásbíróság 2021. július 27-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett az ügyben.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki édesanyját rendszeresen bántalmazta, fenyegette, így szerzett tőle pénzt.

Két sikertelen próbálkozás után tudott betörni a kiszemelt családi házba a terhelt. Az ingatlanból számos értéket és készpénzt tulajdonított el. Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 6-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2024. II. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a kábítószer birtoklása bűntette miatt  T. G. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott büntetését 9 évről 8 évre enyhítette, amelynek végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönben határozta meg.
 
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét, így jogerősen 2 év 10 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a fiatalt, aki 2015 októberében rabolt ki egy fiút fényes nappal, Berettyóújfaluban. V. A-t a bíróság másodfokon is bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett 3 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Miután V. A.

A Szerencsi Járásbíróság 2021. június 9-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki a vele szemben elrendelt bűnügyi felügyelet hatálya alatt összetörte a nyomkövető eszközt.

A vádlottal szemben 2020 júliusában bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendelt el a bíróság, továbbá a mozgását nyomon követő eszköz viselésére kötelezte. 2020 októberében a rögzítő szíj rongálódást jelzett, ezért a rendőrök a helyszínre mentek. Az ellenőrzés során a vádlott a nyomkövető eszközt földhöz vágta.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Szeghő Katalin vezette polgári tanácsa a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (mint felperes) - Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. (mint alperes) között zajló, tisztességtelen szerződési feltételek megtámadása iránti perben az I. fokon eljáró bíróság ítéletét.
 
Különösen nagy kárt okozó, társtettesként elkövetett csalás, folytatólagosan elkövetett pénzmosás, csalás bűntette és kísérlete, közokirathamisítás bűntette és magánokirat felhasználásának vétsége miatt mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a három romániai vádlottat, akik 2014-ben 515 millió forintot csaltak ki a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, de megkárosították a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt és a miskolci kórházat is.
Év
2022
Közlöny
File

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Emberölési kísérlet Csongrádon

Tárgyalás a  Szegedi Ítélőtáblán nyereségvágyból elkövetett emberölés és más bűncselekmények ügyében november 30-án szerdán 10 órától a fszt. 11-es tárgyalóban Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa előtt. A Pécsi Törvényszék nyereségvágyból elkövetett emberölés és négy rendbeli okirattal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, perújítási eljárást követően, 2015. december 21-én G. B. (1982) vádlottat. Ezért őt a bíróság 18 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Típus: Ajánlás Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az M. J. ellen indult büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I.
A Pécsi Ítélőtábla kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében járt el. A Fővárosi Ítélőtábla dr. Krémer László vezette büntető tanácsa a mai napon a Fővárosi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta, így az ítélet jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. 
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 36 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2019 tavaszán három parkoló autóból lopott el értékeket.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 308 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

2024. május 30-án tartotta Összbírói Értékezletét a Budapest Környéki Törvényszék. A 2023-as évet összefoglaló eseményt dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Gerber Tamás, a törvényszék elnöke közös sajtótájékoztatója nyitotta meg. 

Beszámolójában az OBH elnöke kiemelte, hogy a Budapest Környéki Törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok az ország második legnagyobb létszámú és ügyforgalmú bírósági szervezeti egységét alkotják. Hozzátette, hogy az itteni ítélkező munka sajátossága, hogy egyszerre vannak benne jelen a fővárosi és vidéki ítélkező munka sajátosságai. 

Továbbá a központi elhelyezkedés együtt jár a nagyszámú ügyérkezéssel. Senyei György kitért arra is, hogy tavaly országos szinten 2,4 százalékos (27.000 ügy), ügyérkezés növekedés volt megfigyelhető, illetve az előző évhez képest, csaknem 1.200.000 ügy indult hazánk törvényszékein és járásbíróságain. Mindeközben a BKT-ra és járásbíróságaira összesen 138.134 ügy érkezett, ez az országos ügyérkezés 11,7 százaléka. Ezen belül növekedés a peres ügyérkezés tekintetében volt megfigyelhető, ami azt jelenti, hogy 2023-ban 1,7 százalékkal több, összesen 28.056 darab peres ügy érkezett a törvényszékre és a járásbíróságaira.

Dr. Gerber Tamás az újságíróknak elmondta, hogy az időszerűségi adatok tekintetében további javulás figyelhető meg a már szintén kiemelkedő 2022-es évhez viszonyítva is. Törvényszék I. fokon a két éven túl folyamatban maradt ügyek számában is kimutatható a jelentős csökkenés, amit a bírák kiemelkedő teljesítményének köszönhetően sikerült elérni.

Szintén jelentősen csökkent 2023-ban az öt éven túli ügyek száma is. Kiemelést érdemlő eredmény, hogy Törvényszék első fokon a büntető ügyszakban öt éven túl folyamatban lévő ügy nincsen.

Gerber Tamás kitért a következő év célkitűzéseire is. Mint mondta, a Budapest Környéki Törvényszék tovább tervezi javítani a 2023-ban elért eredményeit és biztosítani kívánja a hatékony, időszerű és magas színvonalú ítélkező tevékenység körülményeit a bírák számára. Ezen felül a BKT további csökkenést akar elérni a hosszú pertartamú ügyek számában és arányában, valamint a hatályon kívül helyezések arányában, hiszen nem csak az időszerűség szem előtt tartása fontos, hanem az ítélkezés kiemelkedő minősége is.

A 2024-es Összebírói Értekezleten összesen 222 bíró vett részt.

Dr. Gerber Tamás elnök mellett a Budapest Környéki Törvényszék 2023-as évét dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese, dr. Szabó Péter, az OBT elnöke, dr. Surányi József, az Országos Bírói Tanács tagja, valamint dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke értékelte.

Ahogy az elmúlt években, úgy 2024-ben is az Összbírói értekezlet záró eseményeként az elmúlt évben kimagasló teljesítményt nyújtó bírák vehették át a Budapest Környéki Törvényszék kitűntetéseit.