Detailed search

A Debreceni Törvényszék 2021. július 7-én hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik egy pénzintézet alkalmazottjaiként több mint 400 millió forintot sikkasztottak.

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe.

A Zala Megyei Főügyészség sikkasztás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége, a Kecskeméti Városi Ügyészség csődbűncselekmény bűntette, közokirat-hamisítás bűntette, számvitel rendje megsértésének bűntette, míg a Szegedi Városi Ügyészség magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat. B.K. vádlottal – egy ismert zalai szörpüzem ügyvezetőjével – szemben.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt V. J. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
A vádlott büntetését 8 év börtönről és 8 év közügyektől eltiltásról 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra enyhítette. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2015. április 29-én elsőfokú ítéletet hirdetett a P. I. és társai ellen csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádiratban foglaltaktól eltérően a vádlottak cselekményét a nem csalásnak minősítette. P. I. I.r. vádlottat emberen végezhető kutatás szabályainak megsértésének bűntettében bűnsegédként, illetve üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntettének elkövetésében találta bűnösnek, ami miatt I.r.

A terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt P. L. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon meghozott ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlottat az elsőfokon megállapított közveszélyokozás előkészületének bűntette helyett – a váddal egyezően – terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 1 év – végrehajtásában – 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ügy lényege:

A Szigetvári Járásbíróság 2020. február 19-én kihirdetett ítéletével F.A elsőrendű vádlottat társtettesként, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében és testi sértés vétségében, F. A. másodrendű vádlottat társtettesként, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek. Emiatt az elsőrendű vádlottat, mint visszaesőt 1 év 6 hónap, a másodrendű vádlottat 10 hónap börtönbüntetésre ítélte.

 

A Szegedi Ítélőtábla ítéletével megváltoztatta a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. L. Z. I. rendű és Sz. A. F. IV. rendű vádlottak ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Érdemében – a vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetés vonatkozásában – azonban csak a IV. rendű vádlott szabadságvesztésének végrehajtási fokozatát változtatta meg akként, hogy az elsőfokon elrendelt börtön fokozat helyett a IV.

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt K. A. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartamát egyaránt 10-10 évre súlyosította, a járulékos rendelkezések pontosításával az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A másodfokú ítélet jogerős. A fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésből a terhelt legkorábban a kétharmad rész kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt V. L. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta annyiban, hogy a vádlott bűnösségét megállapította testi sértés bűntettében is, büntetését azonban nem érintette, az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A másodfokú ítélet nem jogerős, ellene a vádlott és védője a további bűnösség megállapítása miatt fellebbezést jelentett be a Kúriához.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt S.A.M. I. rendű és S.J. II. rendű vádlottak ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Gyulai Törvényszék ítéletét. Az I. rendű vádlott által elkövetett cselekményt emberölés alapesetének minősítette és a vele szemben elsőfokon – minősített emberölés miatt - kiszabott 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést 11 évre enyhítette. A II. rendű vádlott büntetésén és a további rendelkezéseken nem változtatott az ítélőtábla, azokat helyben hagyta. 

Év
2018
Közlöny
File
Az I. r. vádlott az ügyvezetése alatt működő Kft. keretében szállodát üzemeltetett. A II. r. vádlottat az I. r. vádlott alkalmazta gazdasági igazgatóként. A Kft. számára a szálloda fogyasztási hely tekintetében az E.ON Kft. kedvezőtlenebb díjtételeket számlázott ki. Az ez irányú kifogást az E.ON Kft. elfogadta, közölték, hogy alapos a Kft. által bejelentett elszámolási igény, ezért intézkedni fognak a téves és helyes díjszabás különbözetének visszafizetése iránt. Tájékoztatta az E.ON Kft.

Tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatt állított bíróság elé két palesztin és két szír állampolgárt, valamint határzár tiltott átlépésének bűntette miatt egy algériai állampolgárt a Szegedi Járási Ügyészség a mai napon. Az eljárásban a Szegedi Járásbíróság nem jogerős ítéletet hozott.

Típus: Szabályzat Sorszám: 14 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Grósz-Wilhelm Nikolett (2021): A védőoltások jogszerűségével kapcsolatos alkotmányjogi és munkajogi gondolatok a koronavírus árnyékában. Fontes Iuris, 7. évf. 4.sz. 15-25.

Istenes Attila (2022): Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az internet jogalkalmazói szemmel – az EJEB online térben elkövetett személyiségi jogsértéseket érintő gyakorlatáról. Polgári Jog, 7. évf. 1-2. sz. 12-28.