Detailed search

Az emberölés bűntette miatt T.I.G. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2022. március 2-án kihirdetett ítéletével csak a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezést változtatta meg, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ezzel a vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 18 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés jogerőssé vált. A terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt dr. P.K.I. ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlott terhén megállapított korrupciós bűncselekményeket részben súlyosabban minősítette, szabadságvesztésének tartamát 2 évre, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét 5 évre, a pénzbüntetését összességében 3.000.000 forintra súlyosította, valamint 3 évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától.

infoblokkA bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság) projekt 

KÖFOP-1.0.0.-VEKOP-15-2017-00052

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

ALKOTMÁNYJOG

Dobai Attila Marcelián (2022): Egyes vallásfelekezetek és érzékeny csoportok jogainak érvényesülése a betegellátás során. Ügyészek Lapja, 29. évf., 3. sz., 29 – 46. http://ugyeszeklapja.hu/?p=3876

Új könyvek a bírósági könyvtárakban

 

Adózás, számvitel 2015 Art, Szja, Tao, Áfa, Sztv, Tbj, kisadók / Balázs Péter [et al.]. – Budapest: Vezinfó, 2015. – 269 p. — Lelőhelyinformáció

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én ítéletet hirdetett annak a négy vádlottnak az ügyében, akiket az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.

A bíróság K. B. I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként és folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettében és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében. Ezért őt – halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 600.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt tartott előkészítő ülést 2021. február 17-én a Zalaegerszegi Törvényszék. 

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a 2020. december 4-én meghozott ítéletével csupán annyiban változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy egy vádlott korrupciós cselekményét  eltérően minősítette, néhány járulékos rendelkezést pontosított, az ellentétes irányú ügyészi és a védelmi fellebbezéseket azonban nem találta alaposnak, ezért a törvényszék ítéletét egyebekben helybenhagyta.

Az emberölés bűntette miatt B. K. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék ítéletét. A vádlott élet elleni cselekményét súlyosabban, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének minősítette, a szabadságvesztésének tartamát 15 évre súlyosította és azt börtön helyett fegyházban rendelte végrehajtani. Kisebb pontosításokkal az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. A döntés jogerős.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2019. november 14. napján meghozott 4.Bf.220/2019/13. számú ítéletével a Budapest Környéki Törvényszék 2019. június 06. napján kihirdetett ítéletét megváltoztatta. A vádlott élet elleni cselekményénél az előre kiterveltségre utalást mellőzte.

Az elsőfokú bíróság az elhunyt munkavállaló hozzátartozói által előterjesztett vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmét elutasította és a felpereseket perköltség viselésére kötelezte. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Ajánlás Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2015

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

Ünnepi ülés a Szegedi Ítélőtáblán Dr. Fedor Attila 80. születésnapja és Dr. Maráz Vilmosné születésének 70. évfordulója alkalmából, 2014. szeptember 12./ [szerk. Hámori Attila] ; [kiad. a Szegedi Ítélőtábla] ; [Hegedűs István et al.]. – Szeged: Szegedi Ítélőtábla, 2016. – 76 p. ; 30 cm.– ISBN 978-963-12-7008-2

A Szolnoki Törvényszék első fokon eljáró büntető tanácsa T.I. vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, lőfegyverrel visszaélés bűntettében és magánlaksértés bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Nem jogerősen összesen 27 év szabadságvesztést és közel 2 millió forint  pénzbüntetést szabott ki a vádlottakkal szemben a törvényszék
 

Az Egri Járásbíróság a mai napon további tanúk kihallgatásával folytatta a költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását. A bíróság az ügyben ítéletet még nem tudott hozni, mert a mai tárgyaláson további bizonyítás lefolytatása, a revizor megkeresése vált szükségessé, ezért a bíróság a tárgyalást elnapolta. A bíróság a tárgyalást 2019 szeptemberében fogja folytatni.



Image

Rögtön a versenyt követően még nem gondolt a sikerre. Izgult néhány váratlan fordulat miatt és a dolgozatát sem érezte tökéletesnek. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, mivel ezüstéremmel tért haza az 52. INTERSTENO Kongresszus és Világbajnokságról. Kollárikné Terjéki Krisztina, a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésben remekelt a nagyszabású világversenyen.