Detailed search

Felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette, illetve ennek kísérlete miatt 8 év fegyházra ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság egy volt rendőrt. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt J. I-né ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 2 év – végrehajtásában 5 évre felfüggesztetett börtön lett, és a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. 
 

A Debreceni Törvényszék bírája, dr. Horváth Péter 2018. november 19-én előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2017 februárjában  közreműködtek több millió – bűncselekményből származó – forint eredetének az eltitkolásában.

 

2015 nyarán kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását a Zalaegerszegi Törvényszék két, magánszemélyek ingóértékesítéséhez kapcsolódó költségvetési csalás büntetőügyében. A zalai indítvány nyomán az Alkotmánybíróság megvizsgálta és megsemmisítette  a Kúria vonatkozó jogegységi döntését.

  Mindkét költségvetési csalási ügyben  a Zalaegerszegi Járásbíróság hozott ítéletet első fokon, s az ügyek fellebbezés folytán kerültek a Zalaegerszegi Törvényszék elé.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottak közül fk. III.r. vádlott börtönbüntetését 2 év 4 hónapra enyhítette, II.r. vádlottal szemben 400-Ft vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlottak cselekményeit. Az ítélőtábla nem látta indokoltnak I. és II.r. vádlott büntetésének súlyosítását, ugyanakkor figyelemmel a belső arányosságra, valamint a fiatalkorúakra vonatkozó eltérő szabályok miatt enyhítette a III. r.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt G. K. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
A 2 év felfüggesztett szabadságvesztés büntetést 2 év letöltendő szabadságvesztésre súlyosította, és a vádlottat Magyarország területéről 4 évre kiutasította a táblabíróság. 
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt N. T. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
Az ítélőtábla a csalás bűntettének folytatólagosan elkövetett minősítését és a vagyonelkobzást mellőzte, a szabadságvesztés időtartamát 4 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra enyhítette. 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. április 11-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a volt rendőrnek az ügyében, aki volt élettársát folyamatosan követte, zaklatta és megöléssel fenyegette. A férfi még szolgálat közben is kezdeményezett zaklató telefonhívásokat.

A Fővárosi Törvényszék 2025. március 11-én elsőfokú, nem jogerős ítéletet hirdetett abban az ügyben, amelyben három testvért életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség annak okán, hogy egy házfelújítás során kollégáikra támadtak.

A Kecskeméti Törvényszék által megállapított tényállás lényege szerint Sz.E. I. rendű vádlott és a II. rendű vádlott 1993-ban élettársként, majd az azt követő években házastársként éltek együtt. A vádlottak 1993 nyarán idényjellegű munkát végzek egy idős soltvadkerti nőnél, így ismerték a személyes körülményeit, otthonát. 1993 szeptemberében a vádlottakat az akkori alkalmi munkaadójuk elbocsátotta. 1993. szeptember 30-án a délelőtti órákban felkeresték az idős asszonyt, aki nem volt otthon, így nem tudtak bejutni a házába.

2024. 01. 16.

A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt P. R. és társai ellen indult büntetőügyben dr. Sz. R. III. rendű vádlott a fellebbezését a mai napon visszavonta, így az ő esetében az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálat nélkül jogerőre emelkedett. A Fővárosi Ítélőtábla C. A. IX. rendű vádlott és védője enyhítést célzó fellebbezését nem találta alaposnak, az elsőfokú ítéletet a mai napon kihirdetett végzésével a IX. rendű vádlott tekintetében helybenhagyta, így az eljárás vele szemben is jogerősen befejeződött.

2024. 02. 08.

A hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. S. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével kisebb mértékben enyhítette a fellebbezéssel érintett vádlottak pénzbüntetésének összegét, továbbá egy vádlott szabadságvesztésének és a foglalkozástól eltiltásának tartamát, ugyanakkor egy vádlott esetében mellőzte az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezést. Kisebb pontosításokkal az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A beismerő nyilatkozatot nem tevő vádlottakkal szemben az eljárás továbbra is folyamatban van az elsőfokú bíróság előtt.

Év
2012
Közlöny
File
Tisztelt Szerkesztőség!
 
Kérem, hogy a Budapest Környéki Törvényszéken 2016. december 13. napján 8.30 órakor kezdődő 4.B.84/2016 számú büntető ügyben kezdődő tárgyaláson való részvételi szándékát írásban erre az e-mail címre jelezze!
 
A nagy sajtó érdeklődésre, valamint a tárgyalóterem méretére tekintettel a tárgyalásra való belépés sajtóregisztrációhoz kötött.
A vádkivonatot mellékelem.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta a folytatólagosan, önálló intézkedésre jogosult személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt L. I. A. és társai ellen indult büntetőügyben a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elsőfokú ítéletét.

Év
2019
Közlöny
File

A Debreceni Törvényszék 2018. szeptember 19-én az új büntetőeljárási törvény értelmében előkészítő ülést tartott a K. A. ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, 8 rendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérlete és 1 rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntett kísérlete miatt indult büntetőügyben.

A vádlott az előkészítő ülésen a tárgyalás tartási jogáról lemondott, valamint beismerő vallomást tett, amit a bíró elfogadott.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt Török István ellen indított büntetőügyben az I.