Detailed search

A Kecskeméti Törvényszék 29,00 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv ÁROP-1.2.18/A-2013 kódszámú „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” című konstrukció keretén belül, melyből „A Kecskeméti Törvényszék munkafolyamatainak komplex szervezetfejlesztése módszertanok bevezetésével” című projekt valósult meg.

ÁROP-1.2.18/A. Szervezetfejlesztés projekt

A Veszprémi Törvényszék a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében szervezetfejlesztési céllal – eredetileg a közigazgatási szervek számára, majd az igazságügyi szervek részére is – kiírt ÁROP projektre pályázott.

A kitűzött célok megvalósítására 2014. január 2. és 2014. április 30. között került sor. A projektben megfogalmazott célkitűzés: az időszerű és magas színvonalú ítélkezési tevékenység biztosítása.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Hungler Sára (2021): A szociális integráció alapjogi kérdései: a szociális partnerek korlátozott szerepe az életkor szerinti diszkriminációval szembeni küzdelemben. Állam- és Jogtudomány, 62. évf. 4. sz. 3 – 25.

A Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Dr. Balla Lajos vezette tanácsa mindhárom vádlott esetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének és nem derítette fel kellőképpen a tényállást.

Több ponton megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a rablás és más bűncselekmények miatt P. J. ellen indított büntetőügyben a Székesfehérvári Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Fegyveres rablás Szegeden
 

Az idő múlására tekintettel enyhítette a Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa az elsőfokú ítélet egy részét, Cs. Béla és társai ellen indult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés ügyében. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás túlnyomórészt megalapozott, illetve a másodfokú bíróság által korrigálható. Az ügyész valamennyi vádlott terhére súlyosításért, a felmentettek esetében pedig bűnösség megállapításáért fellebbezett.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt T. S. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének a vádlott bűnösségére és a kiszabott büntetésre vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése életfogytig tartó fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság megállapította, hogy a vádlott az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 25 év után bocsátható szabadon. 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a csalás bűntette és más bűncselekmény miatt G. J. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. V. J. II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 5 év börtönről és 5 év közügyektől eltiltásról 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette. A III. rendű vádlott T. J. büntetése maradt  4 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás.
Főbb pontjaiban helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt J. I. és társai ellen indított büntetőügyben. 
Így J. I. I. rendű vádlott jogerős büntetése 11 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlott, P. Sz. 10 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, a III. rendű vádlott, L. A. büntetése pedig 7 év börtön és 7 év közügyektől eltiltás lett.
Költségvetési csalás Jász-Nagykun-Szolnok megyében
 
Kis részben változtatta meg a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a költségvetési csalás bűntette miatt V. László és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt J. M. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének az I. rendű vádlottra vonatkozó részét.
 
 
A Budapest Környéki Törvényszék Dr. Surdy Miklós vezette tanácsa a mai napon meghozta a bíró bírói pályafutásának utolsó, részben nem jogerős ítéletét a kerítés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolt T.M. és társai ügyében. 
 
A Pécsi Ítélőtábla dr. Tóth Sándor vezette büntető tanácsa az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta, a vádlottat így jogerősen marasztalták el emberölés bűntette, testi sértés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, büntetése 14 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás.
 

A Pécsi Törvényszék 2022. február 2-án kihirdetett ítéletével a vádlott férfit bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében és rendvédelmi szerv tagjának sérelmére, a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben elkövetett becsületsértés vétségében.

Helybenhagyta a a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés és más bűncselekmény miatt H. T. M. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így az előre kitervelten, aljas indokból, 14.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a II.r. vádlott 2011. január 31-én Pécsett találkozott a sértettekkel, akikkel együtt italozott, a sértettek egyikének születésnapját ünnepelték. Ennek során II.r vádlott megemlítette, hogy folytathatnák az ünneplést az I.r. vádlott egyik baranyai falu szőlőhegyén lévő ingatlanában. A II.r. vádlott el is ment az I.r. vádlotthoz, míg a sértettek egyike több alkalommal telefonon beszélt az I.r. vádlottal, ami során a kezdeti barátságos hangnem szóváltásba torkollott és kölcsönösen szidalmazni kezdték egymást.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a pénzmosás és más bűncselekmények miatt  L. T. és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. Így - egyebek mellett - a VIII, IX., X., XI., XIII., XIV. rendű vádlottak büntetését, akik a pénzmosás elősegítésében vettek részt, mérsékelte, esetükben 2 év, vagy annál kevesebb időtartamú, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, a XII. és a XV. rendű vádlottra, egyezően az I. fokú ítélettel, pénzbüntetést szabott ki.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt K. Tibor és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. 
 
Az I. rendű vádlott büntetését 4 év börtönről és 4 év közügyektől eltiltásról 7 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra súlyosította. 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. VIII.r. vádlott cselekményét folytatólagosan társtettesként elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettének minősítette. IV.r. valamint V.r. vádlottal szabadságvesztés büntetését 4 év 6 hónapra enyhítette. I-II-III-IV-V-VI-VII-VIII. r. vádlottak szabadságvesztés büntetését fegyházbüntetésként, X-XI.r. vádlottak szabadságvesztés büntetését börtönbüntetésként tekinti kiszabottnak. Az elsőfokú bíróság ítéletet XIII.r. vádlott esetében 2016 novemberében jogerőre emelkedett.