Detailed search

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt elsőfokon 6 év börtönre ítélt K. Z. ügyében a Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott büntetését az ítélőtábla 5 év börtönre enyhítette. 

Az ítélet indoklásában elhangzott: a vádlott büntetésének enyhítését – egyebek mellett – az indokolta, hogy a férfi enyhe fokban gyengeelméjű, a bűncselekmény elkövetését megbánta, a cselekménye következményeit igyekezett elhárítani, a gyermeket megpróbálta ellátni, és segített abban, hogy mentőt hívjanak a sérülthöz.

Image

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) módosította a megválasztandó ülnökök számának - a megyei önkormányzat, illetve a megyei jogú város önkormányzata közötti - felosztását tartalmazó 6. számú mellékletet.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 49 Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 383 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

JOG ÁLTALÁBAN

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt G. D. koszovói állampolgár ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott bűnösségét kábítószer-kereskedelem helyett kábítószer birtoklásában mondta ki, míg büntetését 8 év fegyházról 6 év börtönre enyhítette. 

A Zala Megyei Főügyészség sikkasztás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége, a Kecskeméti Városi Ügyészség csődbűncselekmény bűntette, közokirat-hamisítás bűntette, számvitel rendje megsértésének bűntette, míg a Szegedi Városi Ügyészség magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat. B.K. vádlottal – egy ismert zalai szörpüzem ügyvezetőjével – szemben.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt Sz. Z. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. A vádlott cselekményét a táblabíróság életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette, és ehhez igazodva a büntetés mértékét 7 év 10 hónapról 5 év 6 hónap börtönre csökkentette. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmények miatt L. M. és társa ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének az I. rendű vádlottra vonatkozó részét. Az I. rendű vádlott kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeit egységesen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének minősítette, a vádlott büntetését pedig 7 évről 10 év fegyházra súlyosította.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt V. I. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék döntését. Így a vádlott jogerős ítélete 2 év börtön és 5 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.  Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel az ügy minden körülményére, valamint a vádlott társadalomra veszélyességére, az I. fokon kiszabott büntetés arányos, annak lényeges súlyosítását a táblabíróság nem látta indokoltnak. 
Év
2013
Közlöny
File
Image

This year’s National Judicial Sports Days ended this Sunday. The program at the University of Miskolc campus was organized jointly by the Debrecen Regional Court of Appeal and the Balassagyarmat, Debrecen, Eger, Miskolc and Nyíregyháza Regional Courts with the support of Dr. Tünde Handó, President of the National Office for the Judiciary (NOJ).

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 704 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018

ÁROP-1.2.18/A-2013

A projekt rövid összefoglalója:

Az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program keretében meghirdetett, ÁROP-1.2.18/A-2013 azonosító számú, „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” elnevezésű pályázaton a Székesfehérvári Törvényszék eredményes projekttel indult, amelyet 2014. június 30-áig befejezett.

 

Kedvezményezett:

Székesfehérvári Törvényszék

Kódszám: ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0057

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 58 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év
2017
Közlöny
File
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt K. L. és társa ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletének a büntetési tételre vonatkozó részét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 8 év fegyház és 6 év közügyektől eltiltás lett. A II. rendű vádlott esetében annyit változott az ítélet, hogy az 5 év szabadságvesztést nem fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie. Az eddig szabadlábon védekező I.
Év
2014
Közlöny
File
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 40 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Lezárult az ÁROP 1.2.18/A. azonosító jelű „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” megnevezésű projekt, amelyre az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria, 3 ítélőtábla és 15 törvényszék - köztük a zalaegerszegi - pályázott.

Az erőforrások optimális felhasználása révén hatékonyabb és gazdaságosabb működést biztosító projektben a 19 bírósági szervezet összesen 482.978.655 Ft-ot nyert. Zala megye közel 20 millió Ft-hoz jut a pályázat sikeres lezárása esetén.