Szervezetfejlesztés a Zalaegerszegi Törvényszéken

Lezárult az ÁROP 1.2.18/A. azonosító jelű „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” megnevezésű projekt, amelyre az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria, 3 ítélőtábla és 15 törvényszék - köztük a zalaegerszegi - pályázott.

Az erőforrások optimális felhasználása révén hatékonyabb és gazdaságosabb működést biztosító projektben a 19 bírósági szervezet összesen 482.978.655 Ft-ot nyert. Zala megye közel 20 millió Ft-hoz jut a pályázat sikeres lezárása esetén.

A közigazgatási szervezetek belső működési hatékonyságának javítását célzó, a Zalaegerszegi Törvényszék közel 270 (közülük a konkrét megvalósításban részt vevő 28) munkatársát érintő program 2014. 01.02. - 2014. 04. 30. között valósult meg. A program alapvetően a belső bírósági rendszert érintette, illetve ezen keresztül az állampolgárokat, valamint a szélesebb ügyfélkört is.

A projekt keretében a törvényszéken felülvizsgáltuk többek között a humánerőforrás-gazdálkodást, a szabványosított nyomtatványokat, a szabadság kiadás rendszerét, illetve annak informatikai alapokra helyezése lehetőségét, valamint a munkaerő-felvétel folyamatát. Felmértük a szervezet tudásvagyonát, s elkészült a törvényszék tudástérképe, tudásmegosztó portálja is. Nagy hangsúlyt kapott a folyamatok optimalizálhatósága és a hatékony kommunikáció. Ennek révén javítottuk a nyilvános, illetve az intranetes honlapok szerkesztésének rendjét.

A minőségi, ügyfélbarát igazságszolgáltatás kialakítása érdekében bevezettük és alkalmazzuk a jövőben a Közös Értékelési Keretrendszert (CAF), mely a munkatársak minőségközpontú gondolkodásmódjának kialakítását, a társadalmi igények belső követelménnyé alakítását célozza. Segítségével folyamatosan javítható a törvényszék működésének színvonala, átláthatóbb szervezet alakítható ki, s mindezek által a költségek is csökkenthetők.

A projektben nagy hangsúlyt kapott az ismeretek cseréje az egyes szervezetek között. Az eredmények megismerése, a jó gyakorlatok bemutatása az országos bírósági szervezet egésze számára hasznos a hatékony működés, a szolgáltató jelleg erősítése érdekében.

A projekt által szerzett tapasztalatok, az elkészített tervezetek további, folyamatos feladatokat vetítenek előre. A pályázat során megszerzett ismeretek megosztása megalapozhatja a 2014 és 2020 közötti időszakban a bíróságok számára megnyíló európai uniós és hazai pályázatok sikerét.

 

Zalaegerszeg, 2014. szeptember 25.

Dr. Beznicza Árpád

sajtószóvivő


Korábbi sajtóközleményünk a témában:

Sikeres zalai törvényszéki pályázat - Több mint 20 millió szervezetfejlesztésre

Sikeresen pályázott a Zalaegerszegei Törvényszék 2013-ban az Államreform Operatív Program keretében a „Szervezetfejlesztési program államigazgatási szervek számára” (ÁROP 1.2.18/A-2013) című európai uniós pályázaton. A 1,4 milliárd Ft keretösszegű, 100 %-os támogatottságú projektben 20.515.415 Ft-hoz jutott Zala megye.

A 2014. 01. 02. - 2014. 04. 30. között megvalósuló program a közigazgatási szervezetek belső működési hatékonyságának javítását célozza. Ahhoz, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által megfogalmazott stratégiai célok megvalósulhassanak, illetve összhangban legyenek a helyi stratégiai célkitűzésekkel, egy megfelelően működő szervezeti háttér és rendszer szükséges. Ennek kialakításban nagy előrelépést jelentenek a pályázat adta lehetőségek, melyek révén a célkitűzések több szinten is hasznosulnak:

  • az intézmény hatékonyabb működése folytán az OBH és a törvényszék kapcsolatrendszere is működőképesebbé válik
  • a munkafolyamatok optimalizálása révén a törvényszék hatékonyabban, eredményesebben tudja végezni a feladatait
  • a kialakított új munkamódszerek a tudásmegosztás révén nemcsak a törvényszéken belül, hanem az egész bírósági szervezetben hasznosulhatnak
  • az eredményesebb feladatellátás hozzájárulhat az ügyfél-elégedettség növeléséhez, a bíróság szolgáltató jellegének erősítéséhez

A Zalaegerszegi Törvényszék valamennyi szervezeti egységét, s közel 270 munkatársát érintő projekt megvalósításában összesen 28 fő vett részt közvetlenül. A program, illetve annak hozadéka ennél jóval szélesebb kört érint, hiszen a bírósággal kapcsolatba kerülő állampolgárok, szakemberek a tágabb célcsoportot képviselik.

A program során a törvényszéken felülvizsgáltuk többek között a humánerőforrás-gazdálkodást, a szabványosított nyomtatványokat, a szabadság kiadás rendszerét, illetve annak informatikai alapokra helyezésének lehetőségét, valamint a munkaerő-felvétel folyamatát. Felmértük a szervezet tudásvagyonát, s elkészült a törvényszék tudástérképe is. Nagy hangsúlyt kapott a folyamatok optimalizálhatósága és a hatékony kommunikáció. Ennek révén javítottuk a honlap gondozás folyamatát mind a belső intranetes, mind a külső (internetes) site esetében.

A minőségi, ügyfélbarát igazságszolgáltatás kialakítása érdekében bevezettük a Közös Értékelési Keretrendszert (CAF), mely a munkatársak minőségközpontú gondolkodásmódjának kialakítását, a társadalmi igények belső követelménnyé alakítását célozza. Segítségével folyamatosan javítható a törvényszék működésének színvonala, átláthatóbb szervezet alakítható ki, s mindezek által a folyamatköltségek is csökkenthetőek.

Összegzésképpen elmondható, hogy a projekt eredményeinek alkalmazásával a változásokhoz jobban alkalmazkodó, hatékonyabb szervezetet lehet kialakítani. A pályázat eredményei nem csak a Zalaegerszegi Törvényszék javát szolgálják, hanem hozzá járulnak az OBH elnöke által végzett központi igazgatás hatékonyságához is, hiszen a közzétett jó gyakorlatot más bíróságok is megismerhetik.

A projekt hivatalosan 2014. április 30. napjával zárult, a törvényszék záróbeszámolója a napokban érkezik be a pályázat kiírójához. Ennek áttekintése és egy helyszíni ellenőrzést követően jut hozzá a törvényszék a szerződéses összeg fennmaradó részéhez. Ám a „Szervezetfejlesztési program államigazgatási szervek számára” című európai uniós pályázat keretében lezajlottak csak az első lépési egy hosszú távú folyamatnak. A projekt által szerzett tapasztalatok, az elkészített tervezetek révén ugyanis további, folyamatos feladatok állnak még előttünk.

 

Zalaegerszeg, 2014. május 27.

Dr. Beznicza Árpád

sajtószóvivő