Hogyan válhatok gyakornokká?

1. Ki lehet gyakornok?

A bíróságok elsősorban a jogi szakterületen tanulmányokat folytatókat fogadják szakmai gyakorlatra, de gyakornokok lehetnek azok is, akik a bírósági szervezetrendszerben és a bírósági igazgatásban hasznosítható szakképzettség megszerzése érdekében felsőoktatási alapképzésben, mesterképzésben, OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzésben, felsőoktatási szakképzésben folytatnak tanulmányokat továbbá a középiskolai tanulók.

A szakmai gyakorlóhely együttműködési megállapodást köthet a felsőoktatási intézményekben doktori képzésben részt vevő jogászok és a jogi szakterületen oktatási tevékenységet főállásban folytató személyek (tanársegédek, adjunktusok, docensek, egyetemi tanárok) kutatási tevékenységnek nem minősülő szakmai gyakorlatának biztosítására a bírósági szervezetben. 

2. Hogyan jelentkezhetek szakmai gyakorlatra?

A központi bírósági honlapról elérhető az egyes bíróságok saját honlapja, amelyen a bíróságok tájékoztatást nyújthatnak a gyakorlatra történő jelentkezésről. Az írásbeli jelentkezést a gyakorlóhely (törvényszék, ítélőtábla, OBH) elnökéhez kell benyújtani egy hónapnál nem régebbi hallgatói jogviszony igazolással együtt. A jelentkező a jelentkezési laphoz ajánlólevelet is csatolhat.  A jelentkezési lap itt érhető el.

Amennyiben a gyakorlatot a felsőoktatási intézmény vagy a középiskola szervezi, úgy a jelentkezéseket ez a felsőoktatási intézmény vagy középiskola koordinálja.

3. Mikor jelentkezhetek szakmai gyakorlatra?

A bírósági szakmai gyakorlat akkor éri el a célját, ha a gyakornokok a bíróságok ítélkezési tevékenységét figyelemmel kísérhetik, ezért a szakmai gyakorlatot lehetőleg a folyó év január 1. és július 7. napja között illetve augusztus 27. és december 31. napja közötti időben bonyolítják le.

4. Melyik bíróságra jelentkezhetek?

A bíróságok valamennyi szervezeti szinten fogadnak gyakornokokat az ország egész területén. A jelentkezést a törvényszék, ítélőtábla, a Kúria, az OBH elnökéhez kell benyújtani. A szakmai gyakorlat ténylegesen a törvényszékek illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokon, a törvényszékeken, az ítélőtáblákon és az OBH egyes főosztályain valósul meg.

5. Mennyi ideig tart a szakmai gyakorlat?

A gyakornokok a felsőoktatási intézmények és a középiskolák tanulmányi követelményeiben előírt kötelező szakmai gyakorlatot a bíróságon tölthetik. A bíróságok ezen felül is lehetőséget biztosítanak a szakmai gyakorlatra, akár több héten keresztül. A gyakornokok munkaideje általában a bírósági munkarendhez igazodik.

6. Hogyan választják ki a gyakornokokat?

A bíróságok lehetőség szerint valamennyi jelentkezőt fogadják szakmai gyakorlatra. Ha a jelentkezők száma meghaladja a bíróság által fogadható gyakornoki létszámot, akkor a gyakornokokat a tanulmányi eredményük és egyéb szakmai többlettevékenységük alapján választják ki.

7. Mit tanulhatok a szakmai gyakorlaton?

A szakmai gyakorlat keretében a gyakornokok bepillantást nyerhetnek az igazságszolgáltatás működésének hétköznapjaiba. A gyakornokok megfigyelhetik a bírósági kezelőirodák működését, tárgyalásokat hallgathatnak valamennyi ügyszakban, megfigyelhetik a Pp. 94. § (1) bekezdése szerinti panasznapi ügyintézést. A gyakornokok figyelemmel kísérhetik a tárgyalások előkészítését, a tárgyalások között és az ítélet meghozatalát követően bírósághoz érkező beadványokkal kapcsolatban felmerülő feladatok ellátását. A gyakornokok a bírák irányítása és felügyelete mellett határozattervezeteket készíthetnek. A gyakornokok tudásukat gyarapítják azáltal is, hogy konkrét jogkérdések eldöntését segítendő jogeseteket gyűjthetnek és tanulmányozhatják a bírói gyakorlatot.   

8. Ha a diplomaszerzés után fogalmazó szeretnék lenni, jelent-e előnyt a bíróságon töltött szakmai gyakorlat?

A bíróságon töltött szakmai gyakorlat előnyt jelent, ugyanis a fogalmazói felvételi eljárásban a pályázó többletpontban részesül az alábbiak szerint: az egyetemi szabályzatban kötelezően előírt szakmai gyakorlat bíróságon történő leöltése, az adott bíróság elnöke által igazolt, bíróságon eltöltött hetenként: 1 pontot; a bíróságon eltöltött egyéb szakmai gyakorlat az adott bíróság elnöke által igazolt, bíróságon eltöltött hetenként: 1 pontot; valamint bírósági ügyintézőként eltöltött legalább 3 hónap: 6 pontot ér.