Részletes keresés

A Budapest Környéki Törvényszéken 2018. február 9-én dr. Kenese Attila büntető tanácsa megtartotta annak a férfinak az első tárgyalását, akit  különösen nagy értékre bűnszövetségben üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádolnak. A terhelt védőjének kérelmére az Ítélőtábla elrendelte az ügyben a perújítást.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla I.r. vádlott cselekményét egységesen, kizárólag testi sértés bűntettének kísérleteként minősítette és megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 
Pályázási határidő

670.E/2018. (IX. 21.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken

egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (215. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

675.E/2018. (IX. 21.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon  egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (498. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. október 25. napja.

Pályázási határidő

680.E/2018. (IX. 21.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon  egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (305. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. október 25. napja.

A K & H Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. tanácsa 2015. március 26-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.
 
A Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 5. Pf. tanácsa 2014. október 21-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.
A Lombard Pénzügyi és Lízing Zártkörűen Működő Részvénytársaság felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. tanácsa 2014. december 16-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaügyek címszó alatt olvasható.
Pályázási határidő

791.E/2018. (XI. 20.) OBHE

határozat 

Pályázati kiírás az Egri Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre



Az Egri Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (73. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

797.E/2018. (XI. 20.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Nyíregyházi Törvényszéken

egy törvényszéki bírói álláshelyre



A Nyíregyházi Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (127. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

484.E/2019. (IX. 18.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Szentendrei Járásbíróságon 

egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Szentendrei Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (265. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. október 21. napja.

Pályázási határidő



486.E/2019. (IX. 18.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Szigetszentmiklósi Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (174. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. október 21. napja.

Pályázási határidő

490.E/2019. (IX. 18.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Budai Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budai Központi Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (325. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. október 21. napja.

Pályázási határidő

492.E/2019. (IX. 18.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (494. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. október 21. napja.

Pályázási határidő

177.E/2019. (III. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Váci Járásbíróságon 

egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Váci Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (200. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. április 25. napja.

Pályázási határidő

560.E/2019. (X. 22.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Váci Járásbíróságon 

egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Váci Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (129. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. november 20. napja.

Pályázási határidő

562.E/2019. (X. 22.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Szigetszentmiklósi Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (VII. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. november 20. napja.

Pályázási határidő

563.E/2019. (X. 22.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Nyíregyházi Járásbíróságon 

egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Nyíregyházi Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (99. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. november 20. napja.

Pályázási határidő

340.E/2019. (VI. 20.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás az Érdi Járásbíróságon 

egy járásbírósági bírói álláshelyre



Az Érdi Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (224. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. augusztus 21. napja.

Pályázási határidő

416.E/2019. (VII. 18.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Szigetszentmiklósi Járásbíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (VIII. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. augusztus 21. napja.