Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2021. április 30-ig – meghosszabbította annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a 2019. május 29-i budapesti hajókatasztrófával kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásának vétségével gyanúsítanak. A bűnügyi felügyelet ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban telefonon jelentkezni a Budapesti V.

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki egy balta fokával többször lesújtott élettársa fejére.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. október 30-án nyilvános ülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi házba bejutva, az egyik szobában alvó gyermekek mellől eltulajdonított egy mobiltelefont. A gyerekek felébredtek, a vádlott mutatóujjával jelezte, hogy hallgassanak. A vádlott rovásán más bűncselekmény is volt.

 

Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. S. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért őt 8 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket a közelmúltban a rendőrök egy közúti ellenőrzés során igazoltattak, azonban ezzel egy kábítószer terjesztő hálózatot lepleztek le Mosonmagyaróvár közelében.
 

Elsőfokon egyenként 7 év 6 hónap börtönbüntetésre, 10 év gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt a Buda-Cash-ügy vádlottjait a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Törvényszék mindegyik vádlottra vagyonelkobzást rendelt el.

 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a középkorú nőnek a büntetőügye, aki két éve, egy közös italozás során nyugtatót tett az egyik férfi ismerőse italába, majd a gyógyszertől kábult férfi lakásáról, annak mobiltelefonjával és dohányával távozott. Jogerősen 3 év 10 hónap börtönt kapott, és 4 évre eltiltották a közügyektől. 

2019. június 27-én a Zalaegerszegi Törvényszék már az előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki az édesanyját ért bántó szavak miatt rántott kést és sebesítette meg ismerősét.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletét, amely rablás és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a vádlottat, aki Sajószentpéteren a nyílt utcán rabolta ki az idős, bottal közlekedő sértettet. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. március 12-én 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte Sz. A. Á. vádlottat 171 rendbeli csalás bűntette miatt.

Nem tett beismerő vallomást a férfi, aki a vád szerint bántalmazta, majd megerőszakolta fiatalkorú ismerősét, majd őt az akarata ellenére reggelig fogva tartotta egy sátorban.

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak az első fokon kiszabott büntetését, aki 2018. júniusában rálőtt a szomszédjában felújítási munkát végző férfira.

 

2018. április 24-én Sz.-né R. V. és R. L.-né sógornők között vita alakult ki Sz.-né R. V. édesanyjának házánál. A vita során jelen volt a sértett (Sz.-né R. V. testvére, R. L.-né férje), valamint Sz.-né R. V. férje, a másodrendű vádlott. A vita után a sértett és a másodrendű vádlott, valamint az elsőrendű vádlott (a másodrendű vádlott fia) szóváltásba kerültek, melyből később dulakodás alakult ki.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben a terheltet közúti veszélyeztetéssel, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálással vádolja az ügyészség. 

A Zalaegerszegi Törvényszék a 2022. április 28-án megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki „drogbulikat” szervezett.

A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a Pécsi Járásbíróság 2022. október 6-án meghozott ítéletét a 2023. szeptember 14-én tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével megváltoztatta. Így K. T. vádlottat teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette és gyógyszerhamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – jogerősen kilencven nap elzárásra és 1.500.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A Miskolci Törvényszék jogerős döntést hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki tavaly augusztusban ittasan randalírozott a Szerencsi Csokoládéfesztiválon.