Részletes keresés

Az első- és másodrendű vádlott 2018-ban létesített élettársi kapcsolatot, együttélésük alatt a másodrendű vádlott önszántából prostitúciós tevékenységet végzett. Ennek elősegítése érdekében az elsőrendű vádlott szexuális tartalmú hirdetéseket jelentetett meg internetes felületeken, biztosította azt, hogy a másodrendű vádlott a kliensekkel kettesben maradjon, szükség szerint szállította is őt. A szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt a másodrendű vádlott rendszerint átadta az elsőrendű vádlottnak, aki a pénzt kettejük szükségleteinek kielégítésére fordította. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 415 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés

A Pécsi Ítélőtábla súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2014-2015 során Pécsett marihuánát és biofüvet adott el több személynek.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a büntetett előéletű vádlott 2014. szeptember 19-én szabadult feltételesen szabadságvesztés büntetéséből. Mivel munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, elhatározta, hogy kábítószert és új pszichoaktív anyagot fog árusítani és e bevételből tartja el magát.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 októberében T. A vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész a cselekmény emberölés bűntette kísérletének megállapítása és a büntetés súlyosítása érdekében, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. március 5-én megtartott nyilvános ülésén a Pécsi Járásbíróság 2018. május 17-én kihirdetett elsőfokú ítéletét felülbírálta és D. A. vádlottat kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt 1 év börtönre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2019. június 14-én előkészítő ülésen ítélettel zárult annak a vádlottnak a büntető ügye, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádoltak.

A vádlott az előkészítő ülésen a vádiratban foglaltakkal megegyezően beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlott beismerését elfogadta és bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében. Ezért őt 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet jogerős.

A Debreceni Járásbíróság 2019. június 18-án bíróság elé állításos eljárásban hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki 2017 szeptembere és 2018 augusztusa között pénzváltást színlelve több nemzeti dohányboltból és más üzletekből is készpénzt lopott el, amelynek összege meghaladta a 800.000 forintot.

Az Ózdi Járásbíróság 2019. május 2-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki magát közüzemi szolgáltatónak kiadva férkőzött az idős asszony bizalmába, majd figyelmét elterelve, elvette annak mobiltelefonját.

1 év 8 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt a Marcali Járásbíróság egy 39 éves férfit ittas járművezetés vétsége miatt. A vádlott 2018. november 28-án, már eleve ittas állapotban, gépkocsival érkezett egy csömendi kocsmához, ahol 13 és 18 óra között mintegy másfél liter tömény szeszes italt és 3 liter sört fogyasztott. 18 órakor a gépkocsival távozni akart, de ittassága miatt már a közútra sem sikerült kikanyarodnia; manővere közben nekiütközött az ingatlan kerítésének, majd nekitolatott a kocsmáros gépkocsijának.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. június 29-én megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak az elmeállapot megfigyelését, aki 2020. április 24-től letartóztatásban van és aki ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz a Dabasi Rendőrkapitányság.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. február 28-án elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsít. 

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2023. február 13-án megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott azzal a férfival szemben, aki fegyvereket tulajdonított el egy családi házból. 

A Szombathelyi Járásbíróság az I. rendű vádlottal szemben garázdaság bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt büntetővégzésben 220.000 forint pénzbüntetést szabott ki, míg a II. rendű vádlottat – aki a büntetővégzéssel szemben tárgyalás tartását kérte mivel álláspontja szerint jogos védelmi helyzetben volt – garázdaság vétsége miatt 80.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A Fővárosi Törvényszék 2021. június 18-án 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit – mint többszörös visszaesőt – társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádoltak.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon hirdetett ítéletet a csalás és ügyvédi visszaélés miatt első fokon bűnösnek talált miskolci ügyvéd ügyében.
 
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés