Részletes keresés

Többrendbeli csalás bűntette miatt indult ügyben 2 hónappal – 2022. május 5-ig - meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását a Komáromi Járásbíróság nyomozási bírája, aki internetes társkereső oldalakon megismert nőknek okozott kárt. A végzés nem végleges.
A letartóztatást 2021. november 5-én rendelte el a bíróság, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt.

Az indítvány szerint a férfi öt nőt ismert meg internetes társkereső oldalakon, mindegyiket tévedésbe ejtette, és nekik különböző összegű kárt okozott. 

A Kecskeméti Járási Ügyészség tíz férfivel és két nővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást (bíróság elé állítás) közlekedési bűncselekmények elkövetése miatt.
A tizenkét tárgyalást egy napon (három bíró bevonásával) tartották a Kecskeméti Járásbíróságon.
Kilenc vádlott felelősségrevonását ittas járművezetés, két vádlottét eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt indítványozta az ügyészség, míg további egy vádlottnak mindkét bűncselekmény elkövetése miatt kellett bíróság elé állnia. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeztek.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. május 3-án, tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki embereket akart Németországba csempészni.

A másodfokú bíróság az embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság nyilvános tárgyaláson, 2021. június 14-én meghozott ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított 4 hónapig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét. 

 A bűnügyi felügyelet keretében magatartási szabályként írta elő, hogy a gyanúsított a tartózkodási helyét csak külön engedéllyel hagyhatja el. A magatartási szabályok megtartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzi. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. július 4-én tartott ülésen, 3 hónappal – 2022. október 7-ig – meghosszabbította annak a bajóti nőnek a letartóztatását, aki az élettársát egy kályhának lökte, baltával ütlegelte, majd felgyújtotta.

A Tatabányai Járásbíróság lopás vétsége miatt indult ügyben, jogerős büntetővégzésében pénzbüntetést szabott ki azzal a két férfivel szemben, akiket a rendőrség katalizátor lopás közben ért tetten.

A megállapított tényállás szerint a két férfi személygépkocsival 2021. április 24-én 0 óra 25 perc körüli időben azzal a céllal ment egy tatabányai parkolóhoz, hogy az ott leállított személygépjármű katalizátorát eltulajdonítsa. Ennek érdekében a vádlottak leparkoltak a sértett gépkocsija mellett, majd abból mindketten kiszálltak.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 38 éves férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Bátonyterenyén több alkalommal is feltörte az egyik csomagküldő szolgálat lemezszekrényét.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében 308.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki hamisan vádolta lopással a hitelezőjét. 

A Veszprémi Járásbíróság az I. rendű vádlottat felbújtóként elkövetett természetkárosítás bűntette miatt két év börtönbüntetésre és 2 millió forint pénzbüntetésre, míg II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett természetkárosítás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását I. rendű vádlott esetén 5 év, míg II. rendű vádlott vonatkozásában 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet szerint a vádlottak viselik az eljárás során felmerült, több mint 500 ezer forintos bűnügyi költséget is.

2025. 01. 06.

Az Esztergomi Járásbíróság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, kábítószer-kereskedelem bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott azzal a férfivel szemben, aki új pszichoaktív anyagot fogyasztott és árult, valamint illegálisan tartott lőfegyvert. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 40 éves férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható életveszélyt okozó testi sértés bűntettével.

Kép

A nyílt levél a hivatkozásra kattintva elérhető.

Valamennyi vádlott esetében súlyosította a II. fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az I. fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék ítéletét abban az ügyben, amelyben két, Magyarországon élő vietnami és hat magyar vádlottat kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklásának bűntettében találtak bűnösnek. 
 
Kép

Immár ötödik alkalommal látogathatnak el a Sziget résztvevői a „Sziget Bíróság” sátrához augusztus 7. és 13. között.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. július 8-án gyorsított eljárásban jogerősen 2 évre próbára bocsátotta P. D. vádlottat egyedi azonosítójellel visszaélés bűntette miatt.

A tényállás szerint P. D. vádlott 2019. áprilisában az általa használt gépjárműbe beépített egy olyan szerkezetet, amivel a vezető fülkéből irányítva a gépjármű első forgalmi rendszámát elfordítással eltávolíthatóvá tette.

A vádlott az általa bejárt útszakaszon a VÉDA kapuk előtt használta a szerkezetet azért, hogy ezáltal mentesüljön az útdíjfizetési kötelezettség alól. 

Nyíregyháza, 2019. július 9.

A Budai Központi Kerületi Bíróság bíróság elé állítás során súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 6 hónap – 1 évre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a fiatalkorút, akit azzal vádoltak, hogy egy fém boxerrel megverte a kiskorú iskolatársát.

A mai tárgyaláson a bíróság – a büntetőeljárási törvény 18 év alatti terheltekre vonatkozó szabályait is figyelembe véve – a fiatalkorú vádlott és a kiskorú sértett érdekeire tekintettel zárt tárgyalást rendelt el. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 24-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a szombaton Csepelen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. február 22-én Budapest XXI. kerületében – előzetes szóváltást követően – egy 10 cm pengehosszúságú késsel megszúrt egy férfit, majd elmenekült a helyszínről. A sértett a sérülés következtében a helyszínen életét vesztette.

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 15-én egy hónapra elrendelte annak a négytagú derecskei családnak a letartóztatását, akiket új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsít a rendőrség.  

A megalapozott gyanú szerint a 42 éves férfi 40 éves feleségével, valamint 21 éves lányukkal és az ő 22 éves élettársával közösen 2019 év elejétől kezdődően elfogásukig új pszichoaktív anyaggal kereskedtek Derecskén. A gyanúsítottak anyagi haszonszerzés érdekében, egymás tevékenységéről tudva rendszeresen értékesítették a drogot több vásárlónak. 

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 3-án az állatkínzás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. augusztus 3-ig elrendelte két gyanúsított letartóztatását. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb három hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak az 57 éves hajléktalan férfinak, akivel szemben szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt folyik büntetőeljárás.