Részletes keresés

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járásbíróság ítéletet hozott azzal a férfival szemben, aki az élettársát ért sérelemért egy viperabottal törlesztett.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. március 31-én az emberölés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte S.M. gyanúsított letartóztatását.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. szeptember 16-án tartott tárgyaláson, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hozott ítéletet egy 11 fős bűnszövetség vádlottjaival szemben. A vádlottakat 2 év 10 hónap és 5 év 3 hónap közötti börtönbüntetésre, valamint 4-6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a bíróság. Egyik vádlott esetében a bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége is megvalósult, vele szemben halmazati büntetésként 4 év 8 hónap börtönbüntetés, 5 év közügyek gyakorlásától eltiltás, valamint 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás került kiszabásra.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája még 2021. szeptember 20-án elrendelte annak a budapesti férfinak a letartóztatását, aki 2021. szeptember 17-én a délelőtti órákban Balassagyarmaton késsel támadt egy nőre, akit többször meg is sebesített. A bíróság döntését a gyanúsított, a védője és az ügyészség által benyújtott fellebbezések folytán eljáró Balassagyarmati Törvényszék helyben hagyta.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte, annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben jármű önkényes elvételének bűntette és a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása bűntette miatt nyomoz az Egri Rendőrkapitányság. 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben csalás bűntette miatt indult eljárás.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott fogvatartott társa nevében és annak aláírását meghamisítva kártalanítási kérelmet nyújtott be az illetékes szervhez, melyben azt kérte, hogy a sértettnek megállapított összeget az egyik családtagja bankszámlaszámára fizessék ki, ahonnan rokonai a pénzt felvették – és abban a tudatban, hogy az a vádlotté – elköltötték. A kár több, mint 500 ezer forint volt.

A Kecskeméti Járási Ügyészség tizennyolc férfivel és három nővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást (bíróság elé állítás) közlekedési bűncselekmények elkövetése miatt.

A huszonegy tárgyalást egy napon, öt bíró bevonásával tartották a Kecskeméti Járásbíróságon. Húsz vádlott felelősségre vonását ittas járművezetés, egy vádlottét eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt indítványozta az ügyészség. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeztek.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 22-én tartott ülésen, a különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben 6 hónappal – 2022. szeptember 23-ig – meghosszabbította annak a férfinek az előzetes kényszergyógykezelését, aki a gyanú szerint megölte a testvérét és a sógorát. A végzés végleges.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében, lopás vétsége miatt szabott ki pénzbüntetést egy fiatal nővel szemben.
A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett 2021. július 9. napján az esti órákban egy esztergomi rendezvényen együtt végezték a vendégek beléptetését, a belépőjegyek szedését. 

Az Ózdi Járásbíróság a 2022. január 10-én megtartott tárgyaláson ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 januárjában jogosítvány nélkül, bódult állapotban közlekedett Ózdon.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki 2018 októberében elütött egy kerékpárost Sárospatakon.

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a helyi férfinak az ügyében, akivel szemben agresszív viselkedése okán több bűncselekmény miatt is vádat emelt az ügyészség.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. március 21-én hozott ítéletében lopás vétsége miatt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre és 49.295 forint vagyonelkobzásra ítélte az ügy I. rendű vádlottját, aki egy dohányboltból pénzt, egy esztergomi szálló egyik szobájából pedig különböző tárgyakat lopott. Az ügy II. rendű vádlottját, aki az első I. rendű vádlottat lopta meg, 1.200.000 forint. pénzbüntetésre és 10.000 forint vagyonelkobzásra ítélte a bíróság. 

A Komáromi Járásbíróság büntetővégzésében jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésében 1 év 5 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki azzal a gyógyszertári alkalmazottal szemben, aki a házipénztárból lopott rendszeresen. 

A Kaposvári Járásbíróság gyorsított szabálysértési eljárásban döntött annak 28 éves férfinak az ügyében, akit a rendőrség azért állított bíróság elé, mert eltiltás hatálya alatt vezetett személygépjárművet. 

A férfit korábban a Pécsi Rendőrkapitányság engedély nélküli vezetés miatt 1 évre a közúti járművezetéstől eltiltotta, ezért amikor 2019. március 16-án Kaposváron az elsőbbségadás szabályainak megszegésével balesetet okozott, a rendőrök – ahogyan hasonló esetekben tettenéréskor gyakran megtörténik - bíróság elé állítás céljából szabálysértési őrizetbe vették. 

A Mátészalkai Járásbíróság 2019. május 29-én – gyorsított eljárásban - lopás vétsége miatt 30 nap elzárásra ítélte R. Gy. vádlottat.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. június 18-án emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte öt gyanúsított letartóztatását. 

A lövöldöző férfi és a sértett élettársként éltek egy tatabányai lakásban, ahonnan a sértett autójával bevásárolni indultak 2019. szeptember 26-án. Menet közben a férfinek csörgött a telefonja, de a barátnője felszólítására sem vette fel, ami miatt összevesztek. A sértett megkérte a férfit, hogy szálljon ki a kocsiból, aminek eleget is tett. A nő hazament a lakásba, hogy összepakolja a dolgait és elköltözzön, majd visszaindult bevásárolni.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. október 11-én járművezetéstől eltiltás hatálya alatt szabálysértés  elkövetése miatt 157 óra közérdekű munkát szabott ki J.B. eljárás alá vont személlyel szemben.

J.B. 2019. október 08. napján a kora esti órákban a személygépkocsijával egy szabolcs megyei településen közlekedett, amikor a rendőrjárőr igazoltatta.  Az intézkedés során megállapítást nyert, J.B annak ellenére vezetett, hogy a Gödöllői Járásbíróság 2019. május 15. napjától 1  évre eltiltotta minden jármű vezetésétől. 

A Nyíregyházi Járásbíróság önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt 2 évre felfüggesztett 1 évi börtönbüntetésre és 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat, akit azonban az uzsora-bűncselekmény vádja alól felmentett.