Részletes keresés

A bíróság testi sértés bűntette miatt két év két hónap börtönbüntetésre, három év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki súlyosan bántalmazta idős szomszédját. 

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2020. február 2-án és 3-án szobatársak voltak egy esztergomi munkásszállón és közös munkahelyen is dolgoztak.

A vádlott 2020. február 2-án a délutános műszak előtt a sértettől, annak éjjeliszekrényéről ellopta az 5000 forint értékű mobiltelefonját. A munkahelyükön, a zuhanyzóban a vádlott zsebéből kiesett a telefon, így derült fény a lopásra. 

A Fővárosi Törvényszék meghozta elsőfokú ítéletét egy jelentős értékre, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás, valamint testi sértés kísérlete és kábítószer birtoklás miatt indult büntetőügyben. Mindhárom vádlottat letöltendő szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék. 

A Komáromi Járásbíróság elrendelte egy hónapra – 2021. április 12-ig – embercsempészés bűntette miatt egy magyar állampolgárságú férfi letartóztatását. A végzés nem végleges, azzal szemben a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.

Halált okozó ittas járművezetés büntette miatt indult eljárás azzal a gyanúsítottal szemben, akinek 2021. május 3-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája. 

A Tiszaújvárosi Járásbíróság próbára bocsátást alkalmazott annak a vádlottnak az ügyében, aki hamisan vádolt meg egy férfit egy rongálás kapcsán.

A megállapított tényállás szerint a vádlott nő 2021. január 18-án a tiszaújvárosi buszpályaudvar várótermének ajtaját ittas állapotban egy veszekedés hevében dühében megrúgta, amellyel 86.000 forint kárt okozott. A rendőri intézkedés során valótlanul azt állította, hogy a rongálást a barátja követte el, ez alapján a férfivel szemben büntetőeljárás indult.

Elsőfokú ítéletet hirdetett a Fővárosi Törvényszék abban a büntetőügyben, amelyben a terheltet különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint állatkínzás bűntettével vádolta az ügyész-ség.

A vádirattal egyező ítéleti tényállás szerint a terhelt 2019. január 28-án – bérleti díj hátraléka miatt kialakult vita során – több késszúrással megölte főbérlőjét, valamint megsebesítette annak kutyáját. Ezt követően a sértett élettelen testét az ágyra fektette, majd meggyújtotta. Az égés következtében a már sérült kiskutya is elpusztult.

A Mezőkövesdi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség.

A bíróság bűnösnek találta a vádlottat a közúti baleset okozásának vétségében, és őt végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság megállapította, hogy a vádlott 2020. február 26-án délelőtt a gépkocsijával a 8136-os főúton Tata irányából Kocs felé haladt, a jobb első ülésen házastársa utazott. Az úttest esőtől nedves, marással érdesített volt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. április 28. és augusztus 7. napja közötti időszakban összesen tizenhárom helyszínen vehetett magához különböző értéktárgyakat. 

A gyanúsított egy miskolci tetoválószalonba a nyitott ablakon keresztül jutott be, ahonnan egyebek mellett készpénzt, laptopot, tetoválógépeket és szeszesitalt is elvitt, mellyel 861.000 forint kárt okozott. 

A Szigetszentmiklósi Járásbíróság 2017. december 18. napján megtartott nyilvános tárgyalásán bűnösnek mondta ki K. L. N. vádlottat tartás elmulasztásának vétségében, ezért őt a bíróság 1 év fogházban letöltendő, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. 
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Budapesten megszerzett kokaint és marihuánát adott át rendszeresen, anyagi haszonszerzés céljából miskolci fogyasztóinak.

A Fővárosi Törvényszék 2023. június 23-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolt az ügyészség. 

A Tatabányai Törvényszék 2022. május 26. napján, életveszélyt okozó testi sértés bűntette ügyében hozott ítéletet 2 esztergomi, fiatal férfivel szemben. Az elsőrendű vádlottat 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, míg a másodrendű vádlottat 1 év 10 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

A Komáromi Járásbíróság a 2022. június 9. napján tartott ülésen, volt élettárs sérelmére, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben 4 hónapra elrendelte a gyanúsított távoltartását. A bíróság álláspontja szerint a távoltartás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének, vagy meghiúsításának, és a bűnismétlés megakadályozása érdekében is szükséges. A végzés végleges.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt C. T. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék felmentő ítéletét. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki egy Borsod megyei kistelepülésen életveszélyes sérüléseket okozott élettársának.

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson hatvan nap elzárást szabott ki egy 19 éves ceredi férfival szemben, engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben két férfit több rendbeli lopás bűntettével, valamint lopás vétségével vádolnak.