Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma 2025. február 26-i ítéletével elutasította a felperesek keresetét abban a közigazgatási peres eljárásban, amely egy egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházással összefüggésben hozott bontási határozat miatt indult.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezetői (299. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Debreceni Járásbíróság 2025. április 10-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak, majd az azt követő igazoltatás során hamis adatokat diktált be a rendőröknek, nem véletlenül, a járművezetéstől el volt tiltva. 

Az előkészítő ülésen az ügyészség ismertette a vádiratot és mértékes indítványt tett a büntetés tartamára vonatkozóan. A vádlott a bíróság előtt beismerő nyilatkozatot tett, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. 

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2025. május 23-án a Debreceni Járásbíróság annak az ukrán férfinak az ügyében, aki egy olyan ismeretlen elkövetői körnek az egyik tagja, akik több millió forinttal károsítottak meg egy idős nőt Debrecenben. A tolmács közreműködésével megtartott tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.

A Komáromi Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a mérnökkel szemben, akinek foglalkozási szabályszegése miatti balesetben meghalt egy tanuló. A bíróság a vádlottat 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. Az ügyész és a védő 3 napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a vádlott tudomásul vette az ítéletet.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 516 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Kép

2020. február 29-éig minden, a kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó kérelmet még a gyámhatósághoz kell benyújtani, viszont 2020. március 1. napjától a kapcsolattartás végrehajtását már a bíróságtól kell kérni.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 20 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 427 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 141 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 124 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 328 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 423 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 776 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 14 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 413 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 24 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 413 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024