A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állításon járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre és 2 év közúti járművezetéstől etiltásra ítélt egy férfit.
Az elmúlt években radikálisan lecsökkent az elévült büntetőügyek száma, derült ki az Országos Bírósági Hivatal e témában készített 2018-as összefoglalójából. A törvényszékektől beszerzett adatokból emellett az látható, hogy a megmaradt elévült büntetőügyek több mint 90 %-a a bíróságokon kívül álló okból évült el.
Több, mint ezer bíró, ügyvéd, ügyész, jogtanácsos, közjegyző és végrehajtó vett részt azon az országos konferenciasorozaton, amelyet az új polgári perrendtartás tapasztalatairól rendezett az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Jogász Egylet. 20. állomásként „Az új Polgári perrendtartás alkalmazásának gyakorlati kérdései” című eseménysorozat Budapesten zárult.
A megnövekedett képzési igények kielégítése érdekében nagyszabású átalakítás várható az Országos Bírósági Hivatal képzési központjában, a Magyar Igazságügyi Akadémián. Az épület 2006-os átadása óta eltelt tapasztalatok és a változó funkciók alapján szükséges a „C” épületszárny, valamint az ingatlan dél-keleti végében lévő teniszpályák átalakítása.
A Budapest Környéki Törvényszék 14. járásbíróságaként január 1-jén megkezdte működését az Érdi Járásbíróság. A bíróság ideiglenesen Érd, Felső utca 43. szám alatt várja az ügyfeleket Érdről, Diósdról, Százhalombattáról, Pusztazámorról, Tárnokról, Törökbálintról és Sóskút településekről.
A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állításon járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre és 2 év közúti járművezetéstől etiltásra ítélt egy férfit.
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság jogerős végzésével megváltoztatta az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését, és úgy határozott, hogy a lúgos orvosként ismertté vált személy feltételes szabadságra bocsátásának jelenleg nincs helye.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 7-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben három férfit csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádol az ügyészség.
Idén 30 éve alakult meg a Zalaegerszegi Törvényszék Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtára. A jeles évforduló kapcsán 2024. október 10-én konferencia került megrendezésre Bíróság – Könyv – Könyvtár címmel.
A rendezvény a Zalaegerszegi Törvényszék, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciója, illetve az Országos Bírósági Könyvtári Rendszer égisze alatt, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) támogatásával valósult meg.
A több mint 70 fős rendezvény résztvevőit az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője,
dr. Csorba Zsolt Ödön köszöntötte, melynek során hangsúlyozta a bírósági könyvtárak jelentőségét, kiemelve a zalai kezdeteket, hiszen az 1994-ben alakult Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtár mintául szolgált az ország többi bíróságának is. A főosztályvezető kitért arra is, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék élen jár az OBH Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás pályázatában is: 10 éve sikeres a téma különféle területein, maradandót alkotva az utókor számára is.
A résztvevők a könyvtári jubileumot az alapítók - dr. Magyar Károly és Sándor Gertrud -, valamint a névadó, dr. Degré Alajos leszármazottaival együtt ünnepelhették.
Dr. Magyar Károly 1992-ben lett a törvényszék elnöke azzal az álommal, hogy a régi bírósági épület felújítása során létrehoz egy könyvtárat is. Nyitóbeszédében felidézte a kezdeteket, kiemelte: a bíráskodás jellemzője, hogy élő kapcsolatban van a mindenkori elmélettel, tudománnyal, s ehhez nélkülözhetetlen a könyvtár. Nem csak a múltban, napjainkban is.
Sándor Gertrud 1994-ben tette le az esküt az igazságszolgáltatás kötelékében és 24 éven át vezette a szakkönyvtárat. Előadásában bemutatta a főbb állomásokat, mérföldköveket, többek között kitérve arra, hogy 1996-ban vette fel a bibliotéka dr. Degré Alajos nevét, s jelezte: nem csak a jogi szakkönyvtárak, hanem a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciója is zalai gyökerekkel bír.
A könyvtár névadójának emlékét dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke idézte fel. Az „Egy fáradhatatlan elme” című előadása nyomán egy rendkívül sokoldalú Degré Alajost ismerhetett meg a közönség: cserkészt, katonát, miniszteri biztost, bírót, tanárt, levéltárost, az Embert. Az előadó szavai során olyan életút bontakozott ki, amely méltó példa lehet mindenki számára.
A Degré Alajosról elnevezett bibliotéka 3.000 kötettel indult, s ma már több mint 20 ezer példányt számlál, benne több, saját kiadású dokumentummal. A Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás pályázat révén az elmúlt években ugyanis több kiadvány is napvilágot látott. A legújabb, a konferencia napján bemutatott „Zalai bírói archontológia 1872-2024” átdogozott és frissített kiadása egy 2020-ban lezárt kutatásnak. A kiadványt – amely elérhető lesz a bíróság honlapján – dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke mutatta be.
Gerencsér Judit, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettese, a Kúria egykori könyvtárvezetője személyesen ugyan nem lehetett jelen, de üzenetében hangsúlyozta: a 21. században a könyvtárak és a könyvtárosok szerepe felbecsülhetetlen. A régi megtartása mellett az újat elsajátítva alkalmazkodnak a változó környezethez, összekötő kapocsként szolgálnak nem csak az olvasók, hanem egymás között is. Csapatmunka, elhivatottság és élethosszig tartó tanulás jellemzi a szakmát, amely az elkötelezett vezetők támogatása mellett szolgálja a jogi közösséget.
Dr. Urai-Tóth Éva, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciójának elnöke, az Országgyűlési Könyvtár vezetőhelyettese zárta az előadók sorát azzal, hogy bemutatta az Országgyűlés Magyar Jogi Portálját, amelyen a konferenciához kapcsoltan elindult Degré Alajos műveink digitalizálása, s a jövőben a leszármazottakkal történő egyeztetést követően nyilvánosan is elérhetőek lesznek a Zalaegerszegen sokak által csak Lojzi bácsiként ismert névadó művei.
A konferencia bírósági tárlatvezetéssel zárult, amely során dr. Sorok Norbert elnök és Balog Eszter könyvtárvezető kalauzolta az érdeklődőket.
A program a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciója tagjai számára másnap is folytatódott, a szakmai konferencia után Zalaegerszeg nevezetességeivel ismerkedhettek a résztvevők: a Göcseji Múzeumban tárlatvezetés, a Tourinform Iroda jóvoltából egy Belvárosi séta program várta az érdeklőket, s lehetőség volt a Mindszentyneum megtekintésére. A Zala Vármegyei Büntetés-Végrehajtási Intézetet is fogadta a jogi könyvtárosokat, ahol amellett, hogy széleskörű tájékoztatót kaptak az intézet működéséről, mindennapjairól, megismerkedhettek a börtön könyvtárával is.
Dr. Vándor Virág
sajtószóvivő
A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét.
Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2023. november 14. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt a bíróságok 2022. I. félévi, valamint a 2022. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről.
Az OBH elnöke beszámolójában elmondta, hogy 2022-ben is általános célkitűzés volt a minőségi, időszerű, hatékony igazságszolgáltatás. Prioritás az elhúzódó pertartamú ügyek számának csökkentése.
A 2022-es év adatait tekintve dr. Senyei György hangsúlyozta, hogy országosan 2,8%-os ügyérkezés csökkenés volt tapasztalható az előző év adataihoz képest, mely csökkenő érkezésszám a befejezések számára is kihatással volt. Hangsúlyozta azonban, hogy a befejezések száma mind 2022. I. félévében, mind 2022-ben minden szinten meghaladta az érkezési ügyszámot, csökkentve ezáltal az ügyhátralékot.
Az elhúzódó peres ügyek számában folytatódott a csökkenés, melynek mértéke 2021. I. félévéhez képest 19,3% volt.
Képviselői kérdésre kiemelte, hogy az ügyek elhúzódásához nagy részben bíróságon kívüli okok vezetnek, adott esetben az eljárásjogi szabályok – büntetőeljárásban az eljárás megismétlése –, valamint egyes területeken jelentős problémát okoz a szakértőhiány, illetőleg a Covid járvány is jelentősen nehezítette és számos esetben kizárta az eljárások időszerű befejezésének lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy az új eljárásjogi normák alapvetően segítették az eljárások gyorsítását, de az esetleges hiányosságok kiküszöbölése is időszerűvé vált, ugyanis az összes körülmény feltárásával kell az eljárások elhúzódásához vezető objektív és szubjektív okokat megvizsgálni. Az esetleges bírói mulasztások monitorozása és a kapcsolódó következmények levonása folyamatos.
Hozzátette, hogy a fontosabb ügyforgalmi mutatók tekintetében továbbra is jól teljesítenek a bíróságok: a perek 88%-a az adott ítélkezési szintre érkezéstől számított egy éven belül befejeződött, míg járásbírósági szinten civilisztikai ügyszakban az ügydöntő határozatok mintegy 93%-a első fokon jogerőre emelkedett.
A digitális megoldások tekintetében az OBH elnöke beszámolt arról, hogy az informatikai fejlesztések folyamatosak.
A központi képzések keretében szakmai tárgyú, a bírói kar által javasolt, kifejezetten az igényeikre szabott, valamint a bírói hivatásra felkészítő képzésekre került sor.
Az Igazságügyi Bizottság a 2022. I. félévi beszámolót – 7 igen szavazattal, 3 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül – elfogadta, míg a 2022. évi beszámoló tekintetében javaslatot tett annak elfogadására az Országgyűlés plenáris ülése felé.
Az OBH elnökének 2022. I. félévére vonatkozó beszámolója a mellékelt pdf-ben érhető el.
https://birosag.hu/sites/default/files/2023-11/obhe_2022_i_feleves_beszamolo.pdf
Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el:
https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/az-orszaggyules-igazsagugyi-bizottsaga-elfogadta-az-obh-elnokenek-2022-i-felevi-beszamolojat
Miskolc, 2023. november 15.