A Komáromi Járásbíróság nyilvános előkészítő ülésen, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 2 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, eltiltotta bármely olyan foglalkozástól, amellyel tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezheti, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet, valamint a sértett gyermek vonatkozásában a szülői felügyeleti jogot megszüntette. Az ítélet jogerős.
Részletes keresés
Az Országos Bírói Tanács 2014. január 14-én ülést tartott. A Tanács működése óta eltelt csaknem két év alatt első alkalommal fordult elő, hogy az egyik tag más beosztásba történő áthelyezése miatt új tag került a testületbe. Dr. Virág Csaba 2014-től az Országos Bírósági Hivatalban folytatja munkáját, ezért az eddigi törvényszéken dolgozó póttagok közül a választáson elért legmagasabb szavazattal rendelkező Dr. Gerber Tamás, a Székesfehérvári Törvényszék elnöke nyert mandátumot az Országos Bírói Tanácsba.
Az Országos Bírói Tanács (OBT) határozatától május 14-én a dunántúli bíróságok is elhatárolódtak. Közös közleményükben utaltak arra is, hogy az OBT működésének jogszerűsége és a testület legitimációja megkérdőjeleződött. Mára az ország valamennyi megyéjéből elítélték az OBT múlt heti, radikális lépését.