Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. június 24-i végzésével 3 hónappal meghosszabbította V. L. gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Ügyészség jár el a bűnszervezetben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt V. L. és társai ellen. A bíróság a bizonyítási eljárás meghiúsítása, a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását, hogy a V. L.

2019. április 4-én a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság, jogerősen 6 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a 2017-ben történt Szentendrei úti halált okozó ittas vezetéssel vádolt személyt.

A Miskolci Törvényszék 2019. január 3-án határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit az elsőfokú bíróság pénzbüntetésre ítélt, mert többször megakadályozta, hogy az őt megelőzni kívánó sértett biztonságos manővert hajtson végre.



Az Érdi Járási Ügyészség 2019. szeptember 13-án emelt vádat az Érdi Járásbíróság előtt az Érd Felső Vasútállomáson elkövetett erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt. 

Pályázási határidő

794.E/2018. (XI. 20.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken

egy törvényszéki bírói álláshelyre



A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (281. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

349.E/2019. (VI. 25.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán 

egy ítélőtáblai bírói álláshelyre



A Fővárosi Ítélőtáblán egy büntető ügyszakos ítélőtáblai bírói (81. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál az adott ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett szakismeretnek van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő



79.E/2019. (II. 6.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán 

egy ítélőtáblai bírói álláshelyre



A Fővárosi Ítélőtáblán egy büntető ügyszakos ítélőtáblai bírói (44. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál az adott ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett szakismeretnek van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

132.E/2022. (IV. 29.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy polgári ügyszakos kúriai bírói (Polgári Kollégium 67. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a gazdasági és az egyéb kötelmi perek intézésében törvényszéken és ítélőtáblán szerzett ítélkezési tapasztalat és vezetői gyakorlat.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

152.E/2021. (VI. 22.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Debreceni Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Debreceni Törvényszéken egy büntető ügyszakos (katonai) törvényszéki bírói (46. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

Az állásra az pályázhat, aki a Magyar Honvédség hivatásos tisztje, vagy rendelkezik a 10/2015. (VII. 30.) HM rendelet 24/A. §-a szerinti javaslattal.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

50.E/2021. (III. 2.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy közigazgatási ügyszakos kúriai bírói (Közigazgatási Kollégium 94. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a közszolgálati perekben szerzett hosszabb fellebbviteli gyakorlat, valamint a társadalombiztosítási szakterületen és a munkaügyi hatósági ügyekben szerzett ítélkezési gyakorlat.

Pályázási határidő

90.E/2021. (IV. 22.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Gyöngyösi Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Gyöngyösi Járásbíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (58. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A Bjt. 33. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a pályázónak 5 évig a törvényszék illetékességi területéhez tartozó valamennyi járásbíróságra történő kirendelést kell vállalnia.

Pályázási határidő

221.E/2024. (V. 29.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Debreceni Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Debreceni Törvényszéken egy büntető ügyszakos (katonai) törvényszéki bírói (105. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

Az állásra az pályázhat, aki a Magyar Honvédség hivatásos tisztje, vagy rendelkezik a 10/2015. (VII. 30.) HM rendelet 24/A. §-a szerinti javaslattal.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

504.E/2019. (IX. 20.) OBHE 

határozat

Pályázati kiírás a Kúrián

egy kúriai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. július 11. napján H. Z. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét – helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 

A Veszprémi Járásbíróság 2019. január 28-án folytatólagos tárgyalást tartott abban a büntetőügyben, melyben a vádhatóság azzal vádolja a vádlottat, hogy a Fejér Megyei Hírlapot is kiadó társaság szerkesztőségi informatikai rendszerébe szabadságon lévő munkatársának jelszavával jogosulatlanul belépett és a miniszterelnökkel készített interjú szerkesztett szövegébe négy helyen eredetileg nem szereplő félmondatokat írt be.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 344 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Budai Központi Kerületi Bíróság keddi ülésén egy hónapra – 2020. május 7-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. A bíróság a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

 

A másodfokú eljárásban érintett - másod, harmad, negyed és tizenegyed rendű - vádlottak vonatkozásában megállapított tényállás szerint a másodrendű vádlott egy hálózat legfelsőbb szintjén állt, és legfőbb kereskedőként 2020 szeptembere és 2021 májusa között rendszeresen, havi szinten értékesített 100-100 gramm (összesen 900 gramm) kokaint, illetve egy alkalommal 400 gramm amfetamint a – másodfokú eljárásban nem érintett – elsőrendű vádlottnak, aki a kábítószert tovább értékesítette többek között a negyed- és tizenegyed rendű vádlottaknak.

Az elmúlt héten tizenegy ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a bíróság öt ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottakat 200.000-200.000 forint pénzbüntetésre ítélte és minden ügyben járművezetéstől eltiltást is alkalmazott. 
 

A Fővárosi Törvényszék másodfokon enyhítette annak a férfinak a büntetését, akit egy 2015 júniusában történt baleset kapcsán maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondtalan okozásának vétsége miatt találtak bűnösnek elsőfokon. A férfit jogerősen 600.000 forint pénzbüntetésre ítélték.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 6 hónap – 1 év 6 hónapra felfüggesztett – fogházbüntetést kiszabó ítéletével szemben a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, amelyet a másodfokú bíróság az enyhítés körében megalapozottnak talált.