Az Esztergomi Járásbíróság a 2024. január 29. napján tartott ülésen, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bűnismétlés megakadályozása érdekében indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Részletes keresés
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 29-én tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki rendszeresen rettegésben tartotta, fenyegette élettársát Vámospércsen.
Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2025. április 22-én a Debreceni Járásbíróság annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki a kihallgatását követően rátámadt egy nyomozóra Debrecenben. A tolmács közreműködésével megtartott tárgyaláson az egyiptomi vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.
A Komáromi Járásbíróság kábítószer birtoklása miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki az alsónadrágjába rejtette a kábítószert.
Mintegy 130 fő előtt mutatta be a Fővárosi Törvényszék az OBH-val és a társhatóságokkal együtt a XXI. századi bíróság kihívásait, és az abban rejlő technikai lehetőségeket. A Mikulás-előnapi, szaloncukor kóstolással kísért délelőttön, a BKKB- n már nagy sikerrel alkalmazott ViaVideon túl, a legnagyobb érdeklődés a beszédfelismerő-rendszer előnyeit bemutató standnál volt.
Az új bírói illetményrendszerről tárgyalt 2019. február 26-án az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Varga Mihály pénzügyminiszterrel és dr. Völner Pállal, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkárával.