Részletes keresés

2016. november 3-4-én, Krakkóban rendezték meg az Európai Jogakadémia (ERA) „Róma I Róma II. - Hatáskör és jogalkalmazás nemzetközi szerződések, valamint jogellenes károkozás esetében” elnevezésű EU polgári jogi szemináriumát. Az esemény az Országos Bírósági Hivatal és az ERA közös, „Interregionális és gyakorlat orientált igazságügyi képzés EU polgári jog területen” című projektje kertében zajlott.

A bírósági szervezet kizárólagos finanszírozásában idén, több évtizedes várakozás után megtörténik a Szolnoki Törvényszék, börtönnek is otthont adó, Szolnok, Kossuth út 1. szám alatti épületének teljeskörű külső felújítása. Ezzel párhuzamosan, a törvényszéki épületben működő Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, az általa használt épületrészen, közműhálózatot érintő karbantartási munkálatokat végez majd. 

A 1893-ban, Wagner Gyula építész tervei alapján épült, nemrég 130. éves jubileumát ünneplő, helyileg védett státuszú, műemléki környezetben álló Szolnok, Kossuth út 1. szám alatti épület állami tulajdonban van és a Szolnoki Törvényszék kizárólagos vagyonkezelésében áll. 

Az épület műszaki állapota, a mintegy fél évszázaddal ezelőtt zajlott utolsó jelentősebb felújítás óta látványosan leromlott. A bírósági szervezet központi igazgatási vezetését ellátó Országos Bírósági Hivatal (OBH) ezért, több éves tervezést követően, tavaly úgy határozott, hogy a bírósági szervezet idén, saját költségvetéséből megkezdi az épület teljeskörű felújítását, amit két ütemben, egy külső- és egy belső felújítási szakaszban hajt végre. 

Az építésügyi és örökségvédelmi hatóság lelkiismeretes szakmai felügyelete alatt megvalósuló projekt munkálatai a napokban kezdődnek meg, és előreláthatóan egy évig tartanak majd. Így az épület kívülről, várhatóan már 2026. tavaszára visszanyeri majd régi fényét. Megtörténik a tetőszerkezet felújítása, a tetőfedés és bádogos szerkezetek cseréje, a homlokzati felületek teljeskörű felújítása, a külső nyílászárók cseréje, az épület lábazatának vízszigetelése, a lábazati burkolat cseréje, és az épület körüli utcai járdák és a belső udvari térburkolatok felújítása. 

A munkálatok volumenét jól mutatja, hogy a felújítandó tetőszerkezet alapterülete meghaladja a 2700 négyzetmétert, a megújuló tetőhéjazat több mint 3300 négyzetméteres, valamint több mint 3200 négyzetméteres homlokzatfelújításra, és az összesen több mint 400 külső nyílászáró cseréjére is sor kerül majd.

 

Szolnok, 2024. február 27. 

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 347 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 445 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 132 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 207 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 210 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 671 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 686 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 271 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 40 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 41 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 55 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 103 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 782 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 783 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 589 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 548 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 208 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 210 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018