Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 185 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Kép

Korábban az Országos Bírósági Hivatal az Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. (NFSI) partnereként sikerrel pályázott a „Bírósági épületek energetikai fejlesztése” című projektjével.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 79 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 85 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt R. S. és társai ellen indult ügyben a mai napon ítéletet hirdetett 21 vádlott vonatkozásában, míg 4 vádlottra a 2013. november 11-i nyilvános ülésen az ügy elkülönítésre került.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész valamennyi vádlott vonatkozásában súlyosításért, míg a védők részben hatályon kívül helyezés, részben felmentés, illetve az eljárás megszüntetése, részben enyhítés végett jelentettek be fellebbezést.

Elérhetőségeink

Cím

1043 Budapest, Tavasz u. 21.

Levelezési cím

1325 Budapest Pf. 109.

Központi telefonszám

+36 (1) 231-6700

E-mail

ujpest.elnokseg@birosag.hu

 

Elnök

Dr. Kővári Tibor

Elnökhelyettes

Dr. Márkus Anikó

 

Ügyfélfogadási rend

Elnöki félfogadás

Telefonszám

+36 (1) 231-6748

Fax

+36 (1) 369-4562

E-mail

ujpest.elnokseg@birosag.hu

Félfogadás

Minden hónap harmadik hétfőjén 9:00 - 11:00

 

Elnökhelyettesi félfogadás

Telefonszám

+36 (1) 231-6749

Fax

+36 (1) 369-4562

E-mail

ujpest.elnokseg@birosag.hu

Félfogadás

Minden hónap második hétfőjén 9:00 - 11:00

 

Polgári Kezelőiroda

Telefonszám

+36 (1) 231-6705

Fax

+36 (1) 231-6792

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

 

Perenkívüli és Végrehajtási Kezelőiroda

Telefonszám

+36 (1) 231-6704, +36 (1) 231-6703

Fax

+36 (1) 231-6791

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

 

Büntető Kezelőiroda

Telefonszám

+36 (1) 231-6706

Fax

+36 (1) 231-6793

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

Ügyfélsegítő (eljárásjogi segítségnyújtás)

Szerdánként 08:15 - 15:00

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.558327,19.093615

 

Akadálymenetes megközelíthetőség

  • Mozgásukban korlátozott ügyfelek az épületet a Tavasz utcai főbejáraton és az Erzsébet utcai bejárat felől tudják megközelíteni.
  • A kaputelefonon leadott jelzésre a kapu nyitását és a mozgássérült felvonó üzemeltetését az őrszolgálat biztosítja.
2024. 03. 04.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. március 4. napján tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a vád szerint Esztergomban bántalmazta gyermekét. A bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért.

2024. 08. 22.

A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette, jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Év
2011
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 246 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Debreceni Törvényszék eredményesen indult az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás 2025. évi pályázatán.

A törvényszéknek így ismét lehetősége nyílt arra, hogy folytassa a több mint egy évtizede megkezdett bíróságtörténeti kutatását, melynek során már hét tudományos-ismeretterjesztő könyv látott napvilágot.

A nyolcadik kötetben az 1944 és 1989 közötti időszakot vizsgálva, Hajdú-Bihar megye jogszolgáltatását, annak ideológiai hátterét és szervezeti alakulását veszik górcső alá a tanulmányok szerzői.

A kiadvány várhatóan 2025 októberében készül el.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 157 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2005-ben, és a Debreceni Ítélőtábla 2006-ban kihirdetett ítéletét és bűnösnek mondta ki idősebb és ifjabb B. F-et a Debreceni Törvényszék, társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. A vádlottak még 1999-ben Újszentmargitán olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A helyszínről egy antennát vittek el.