Részletes keresés

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. február 21-én elrendelte a letartóztatását annak a férfinak és nőnek, akiket a február 18-án, kedden zalaegerszegi otthonában holtan talált férfi meggyilkolásával gyanúsítanak.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványával egyezően elrendelte mind a férfi, mind a nő letartóztatását 30 napra. 

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletet hozott azzal az esztergomi férfival szemben, aki nem fizetett tartásdíjat három gyermeke után. 

A tényállás szerint a bíróság a vádlottat 2021-ben arra kötelezte ítéletével, hogy három gyermeke tartására minden hónap 15. napjáig előre esedékesen, önkéntes teljesítéssel gyermekenként 20 ezer forint, összesen 60 ezer forint tartásdíjat fizessen meg az esztergomi sértett részére. A férfinak 2021. decemberétől 2023. március 21-ig önhibájából 960 ezer forint hátraléka keletkezett. 

A Miskolci Törvényszék helybenhagyta a Miskolci Járásbíróság 2018. június 20-án kihirdetett azon ítéletét, melyben valamennyi vádlottat bűnösnek mondott ki csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki idős emberek otthonába különböző valótlan indokokkal bejutott, mintegy 700.000.- forint kárt okozva nekik.

A Tatabányai Járásbíróság 2020. május 24-én és 25-én 6 féri letartóztatását rendelte el kábítószer-kereskedelem miatt.

 

A Pécsi Járásbíróság a 2021. október 20-án megtartott tárgyaláson D. L. elsőrendű, B. L. másodrendű és P. A. harmadrendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettében, melyet az elsőrendű vádlott bűnszervezetben követett el. Ezért az elsőrendű vádlottat öt év fegyházra, 1.500.000 forint pénzbüntetésre és öt év közügyek gyakorlásától eltiltásra, a másod- és harmadrendű vádlottakat egy-egy év börtönre, 200.000 – 200.000 forint pénzbüntetésre és kettő-kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 32 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy kecskeméti társasház előtt egy idős nőt fosztott ki.

A gyanú szerint a férfi 2018. augusztus 29. napján 15 óra 30 perc körüli időben egy kecskeméti társasház bejárati ajtajáig követte a 60 éves sértettet, majd hirtelen mozdulattal hátulról kitépte a nyakából 60.000.-Ft értékű aranyláncát.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak, aki a gyanú szerint 2020 szeptemberében összesen 15 darab akkumulátort lopott el 8 tehergépkocsiból, illetve nyerges vontatóból Kecskeméten. Az így okozott kár meghaladja a 970.000 Ft-ot.

A nyomozóhatóság azzal is gyanúsítja a fiút, hogy 2020 szeptemberében egy máriahegyi tanyáról elvitt egy 80.000 Ft értékű szivattyút, azonban a gyanúsítottat ezután igazoltatás alá vonták, így az általa okozott kár megtérült.

A Tatabányai Járásbíróság 2020. június 25-én elrendelte a férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint megölte nővérét és sógorát.

 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított egy süttői házban 2020. május 16-án éjjel több késszúrással és vágással megölte nővérét és sógorát. A férfi a holttesteket benzinnel átitatott rongyokkal takarta le és a házban is benzint locsolt szét, majd azt meggyújtotta. A házban keletkező tűzben a gyanúsítottnak másodfokú égési sérülései keletkeztek, ezért a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 31 éves hajléktalan férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2022. december 10-én, a délutáni órákban egy kecskeméti áruházból fizetés nélkül akart távozni, azonban egy biztonsági őr feltartóztatta. Rövid dulakodás után sikerült elhagynia az áruház épületét, de a biztonsági őr utolérte és az elvett termékeket visszavette. A gyanúsított elmenekült a helyszínről, azonban a kiérkező rendőrök nem sokkal később elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 23 éves kecskeméti férfinek a letartóztatását, akit fegyveres rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. február 24-én 16 óra 40 perckor egy gázriasztó fegyverrel a kezében bement egy kecskeméti vegyesboltba, és az eladónőtől az aznapi bevételt követelte. A nő a fenyegetés hatására 64.500 forintot adott át a gyanúsítottnak, aki a készpénzzel együtt elmenekült a helyszínről. A rendőrség a gyanúsítottat 2021. február 26-án egy budapesti hotelben fogta el.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 32 éves cseh férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. április 29-én a szerb-magyar határ közelében 32 külföldi személyt vett fel az általa vezetett tehergépjárművel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat az M5-ös autópályán járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 33 éves lajosmizsei férfinak, akit jármű önkényes elvételével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024. október 31-én este a lajosmizsei vasútállomás parkolójából elvitte az ott parkoló kisbuszt, azért, hogy azt jogtalanul használja. Ezt követően, egy lajosmizsei lakáshoz hajtott, ahol szólt a barátnőjének, hogy autózzanak egyet a városban. A rendőrök néhány utcával távolabb igazoltatás alá vonták a járművet, azonban a férfi a vezetőülésből kiugrott és futva elhagyta a helyszínt.

2024. 04. 23.

A Kiskunfélegyházi Járásbíróság előkészítő ülésen 2 év fegyházra és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 35 éves férfit, akivel szemben kifosztás miatt emelt vádat a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség.

A koronavírus hozta megváltozott körülmények ellenére is kedvezően alakultak tavaly a Szolnoki Törvényszék, és az illetékességi területén működő Jászberényi, Karcagi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Szolnoki és Tiszafüredi Járásbíróság ítélkezési mutatói.  Hamarabb fejeződtek be az eljárások, és jelentősen csökkent a hatályon kívül helyezett döntések száma az előző évekhez képest. A bírák és igazságügyi alkalmazottak számos online szakmai képzésen gyarapították tudásukat. Lezárult a Jászberényi Járásbíróság épületének teljeskörű felújítása, és több évtizedes várakozás után belátható közelségbe került a Szolnoki Törvényszék rekonstrukciója is – derül ki a Szolnoki Törvényszék 2020. évi működéséről szóló beszámolóból, amit Kissné dr. Szabó Judit elnök 2021. április 22-én nyújtott be az Országos Bírósági Hivatal Elnökéhez.

Az időszerűség javulását jól mutatja, hogy az ún. 2 éven túli, azaz a több, mint 2 éve folyamatban lévő ügyek száma a törvényszék által elsőfokon tárgyalt polgári peres ügyek esetében a felére, míg a járásbíróságok által tárgyalt polgári peres ügyek esetében 20%-kal csökkent. A törvényszék által elsőfokon tárgyalt 2 éven túli büntetőügyek száma nem változott, a járásbíróságoké azonban a negyedével csökkent. Ennek köszönhetően az ország 20 törvényszéke közül a Szolnoki Törvényszék a 9., míg a megye járásbíróságai az ország 7. legidőszerűbben ítélkező bíróságai.

Nem csupán gyorsabban, de megalapozottabban is zajlott az ítélkezés. Azon ügyek esetében ugyanis, amelyekben az elsőfokú döntés ellen fellebbezéssel éltek, a törvényszék által elsőfokon tárgyalt polgári peres ügyeknél a felére csökkent a hatályon kívül helyezések száma, míg a járásbíróságok által tárgyalt polgári peres ügyek esetében a mutató nem változott. A törvényszék elsőfokú büntető ügyei vonatkozásában is csökkenés mutatkozott, de jelentős javulás a járásbíróságok büntető peres ítélkezésében volt tapasztalható, ahol egyharmadára csökkent a hatályon kívül helyezések száma az előző évhez képest. Ennek köszönhetően az ország 20 törvényszéke közül a megye járásbíróságai az ország 6. legmegalapozottabban ítélkező bíróságai.

 

Szolnok, 2021. április 30.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

2024. 10. 18.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 54 éves férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és 2 rendbeli zsarolás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

2024. 11. 14.

A Körmendi Járásbíróság előkészítő ülésen járművezetés eltiltás hatálya alatt vétsége miatt 80 nap elzárásra, 450.000 forint pénzbüntetésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetett előéletű férfit.

2025. 01. 17.

Az Esztergomi Járásbíróság csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, tárgyaláson kívül, büntetővégzésben döntött azzal a férfivel szemben, aki internetes hirdetési oldalon nem létező napelemeket kínált eladásra.