Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 33 éves lajosmizsei férfinak, akit jármű önkényes elvételével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024. október 31-én este a lajosmizsei vasútállomás parkolójából elvitte az ott parkoló kisbuszt, azért, hogy azt jogtalanul használja. Ezt követően, egy lajosmizsei lakáshoz hajtott, ahol szólt a barátnőjének, hogy autózzanak egyet a városban. A rendőrök néhány utcával távolabb igazoltatás alá vonták a járművet, azonban a férfi a vezetőülésből kiugrott és futva elhagyta a helyszínt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2020. július 23-án, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 23-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. október 30-án tartott tanácsülésén, közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

A Szombathelyi Törvényszék 2017. december 7-én kihirdetett ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat 1 rb. emberölés bűntettének kísérlete és 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre ítélte.

Letartóztatás 24 rendbeli cselekmény miattA Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a letartóztatását egy büntetett előéletű 19 éves szombathelyi hajléktalannak, aki ellen lopás, rongálás, jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 47 éves román állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. január 02. napján 19 óra és 19 óra 40 perc közti időben Kunszentmiklós belterületén előzetes vitát követően késsel két alkalommal megszúrta a szintén román állampolgár sértettet. A sértett az előzetes orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 33 éves kecskeméti férfinak, akit kifosztással, továbbá okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel visszaéléssel gyanúsítanak.

A Tiszafüredi Járásbíróság 5 rendbeli rongálás vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta és 4 sértett javára összesen 320 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte azt az 55 éves, büntetlen előéletű férfit, aki 2021.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 27 éves jemeni és egy 30 éves egyiptomi férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a jemeni férfi, a társával együtt 2021. szeptember 19-én, a szerb-magyar határ közelében 5 szír állampolgárt vett fel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottakat az M8-as autóúton, a Pentele hídon járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 36 éves szabadszállási férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltiltás hatálya alatt vezette a gépjárművét.

A gyanú szerint a férfi, - aki jogosítvánnyal sohasem rendelkezett - 2022. május 29-én, Szabadszálláson, úgy vezette a tulajdonában álló gépkocsit, hogy korábban több bírósági eljárásban eltiltották a járművezetéstől.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves hajléktalan férfinak, akit kifosztással és közokirattal való visszaéléssel gyanúsítanak. 

Az Esztergomi Járásbíróság gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben büntetővégzésében hozott döntést azzal a férfivel szemben, aki gyermekeket ábrázoló többszáz pornográf felvételt töltött le az internetről.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2018. augusztus és 2021. július között az Esztergomi Járásban található otthonában az internetről rendszeresen töltött le és tárolt mobiltelefonon, illetve felhőalapú tárhelyeken gyermekeket ábrázoló többszáz pornográf tartalmú fényképfelvételt, néhány mozgóképet és videofelvételt.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő gyanúsított 2020. április 19-én délután tokodi lakóhelyükön előzetes szóváltást követően egy késsel szívtájékon szúrta a szintén ittas férjét, aki a szakszerű orvosi ellátás ellenére a szúrás következtében a helyszínen elhunyt.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 26 éves ukrán férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 24 éves szenegáli férfinak, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. október 14-én délelőtt a szerb-magyar határ közelében 32 külföldi (17 pakisztáni, 3 afgán és 12 indiai) állampolgárságú személyt vett fel az általa vezetett tehergépkocsival annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két kecskeméti férfinak, akiket csalással gyanúsítanak.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki figyelmetlensége miatt elütött egy motorost.  

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 26 éves kecskeméti férfinek, akit kifosztással és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítanak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal „3 K-ás bűnszervezet” címmel (kriptovaluta, kábítószer, készpénz) 2024. május 3-án kiadott közleménye alapján a Zalaegerszegi Törvényszék az alábbi tájékoztatást adja:

A Debreceni Járásbíróság 2025. szeptember 9-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki magát két fiatal lánynak mutogatta Balmazújvárosban.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a férfival szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan.

A 28 éves vádlott a vádirattal egyezően elismerte bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság elfogadott.