Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 29 éves fehérorosz férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. december 12-én a szerb-magyar határ közelében 5 szír állampolgárt vett fel az általa vezetett gépjárművel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Tass község területén járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a két romániai férfinak, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

Egy hónapra elrendelte az Egri Járásbíróság azoknak a gyanúsítottaknak a letartóztatását, akikkel szemben bűncselekmény felismerésére, vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyek ellen elkövetett kifosztás bűntette miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság.

A társasház udvarán akarta sétáltatni a kutyáját az ittas férfi, ügyében a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2020 novemberében hozott határozatot. 



A bíróság büntetővégzésben az alábbi tényeket állapította meg: A vádlott 2020. június 11-én a lakásául szolgáló sátoraljaújhelyi társasház közös udvarán szabadon engedett egy kutyát. Az udvaron tartózkodó sértett ezt kifogásolta és jelezte a vádlottnak. Erre a vádlott trágár szavakat használva a sértettre támadt és az arcán megütötte. Garázda, erőszakos magatartásával csak hozzátartozói közbelépésére hagyott fel. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte négy férfi letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte a letartóztatását egy 48 éves hajléktalan férfinak, akit garázdasággal gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025. május 13-án, délelőtti hivatalos ügyintézést követően, délután ismételten megjelent a kecskeméti kormányhivatal épületénél, ahol 4 liter gyúlékony anyagot öntött a főbejáratra, valamint a környező fákra, majd azt meggyújtotta. Az épület kiürítése időben megkezdődött, a tűz terjedését egy biztonsági őr fékezte meg. 

A Nagykanizsai Járásbíróság 2019. június 24-én már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak a büntetőügyében, aki a börtönből fenyegette és zaklatta volt élettársát. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2020. október 20-án tartott tanácsülésén megváltoztatta annak a férfinak az ítéletét, akit korábban jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt ítélt el a Hajdúszoboszlói Járásbíróság. A másodfokon eljáró büntetőtanács 3 évre súlyosította a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést, egyebekben a járásbíróság döntését helybenhagyta.  

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a férfi ellen, aki egy ATM nyílásában hagyott egymillió forintot hazavitte. Az ügyészség még 2020 januárjában emelt vádat a férfival szemben jogtalan elsajátítás vétsége miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben az iratok tartalma alapján, pénzbüntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül. 

Késsel fenyegette meg korábbi munkaadóját a terhelt, akinek fia bűncselekményt követett el a sértett lánya ellen. Büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. július 22-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a gyanúsítottal szemben.

Adósságért cserébe vett magához, fogva tartott és szexuális cselekményre kényszerített egy nőt a gyanúsított férfi. A bíróság letartóztatta a gyanúsítottat, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pedig emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz ellene.

A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalást tartott és ítéletében bűnösnek mondta ki a büntetlen előéletű vádlottat közúti baleset okozásának vétségében, ezért őt 1 év 2 hónap időtartamú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 

Autókat nyitott ki és többször betört egy kávézóba a terhelt, akivel szemben korábban bűnügyi felügyeletet rendelt a bíróság. Mivel az enyhébb kényszerintézkedés szabályait nem tartotta be, 2022. szeptember 30-án a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta őt. Ügyében kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Váci Rendőrkapitányság indított eljárást.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két román férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint egy férfit raboltak ki az M5-ös autópálya 91.000 méterszelvényénél. A megalapozott gyanú szerint az 50 éves, valamint a 32 éves román férfi és két ismeretlen társuk 2018. június 27-én 5 óra körül az M5-ös autópálya pihenőjénél megszólították a sértettet és 500 eurót kértek tőle. A férfi nemleges válaszát követően a gyanúsítottak lefogták a férfi kezeit és ismeretlen társuk elvette a sértettnél lévő 1200 eurót és 1300 angol fontot.

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt a 26 éves eleki férfit, akit lopás bűntettével gyanúsít az ügyészség.
 

A Pécsi Járásbíróság a 2019. április 9-én megtartott tárgyaláson T. R. vádlottat a házastársa sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és 2 rendbeli zaklatás vétsége miatt halmazati büntetésül 50 nap elzárásra ítélte.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak az 55 éves nyárlőrinci férfinek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. december 23. napján a délutáni órákban a szabadszállási otthonukban előzetes vitatkozást követően egy kalapáccsal több ütést mért a 70 éves élettársa fejére, aki ennek következtében elhalálozott. Ezt követően a gyanúsított elmenekült a helyszínről, elfogatóparancs alapján fogták el. 
 
A mai napon a Bajai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 43 éves -büntetett előéletű - csávolyi férfinek az előzetes letartóztatását, akit a rendőrség kábítószer birtoklásának bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe 2016. október 4-én, a lakóhelyén. A gyanúsítottól lefoglalásra került 143 tő cannabis növény, továbbá 590 gramm nettó tömegű növényi származék, amely jelentős mennyiségnek minősül. Lefoglalásra került továbbá egy lőfegyvernek látszó pisztoly, a hozzá tartozó hangtompítóval és 10 db lőszerrel.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 24 éves kiskunfélegyházi férfinak a letartóztatását, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak. 

Különösen jelentős értékre elkövetett lopás bűntettében a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte K.I. és K. A. gyanúsítottak előzetes letartóztatását.