Részletes keresés

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy másik nőre támadt Miskolcon.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2022. november 1-jén hajnalban Miskolc belvárosában hátizsákjánál fogva megragadta a sértettet, aki a földre esett. Közben a terhelt pénzt követelt tőle és tovább rángatta a táskát, amely elszakadt, így sikerült megszereznie a benne lévő értékekkel, készpénzzel együtt. A nőt rövid időn belül elfogták, így a kár részben megtérült. A sértett elszenvedett kézsérülései nyolc napon belül gyógyulóak.

 
A Szolnoki Törvényszék 2017. november 29-én helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság 2 rendbeli kisebb értékre elkövetett lopás vétségében mondta ki bűnösnek és 90 napi elzárásra ítélte azt a 20 éves fiatalembert, aki 2016. október 5-én reggel 8.00 óra körüli időben az egyik kisújszállási sporttelep öltözőjéből ellopott egy 55.000 Ft és egy 70.000 Ft értékű mobiltelefont. Az ítélet jogerős. Az elzárást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. 
 

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban 1 év 3 hónap börtönre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 50 éves kecskeméti férfit, akit a Kecskeméti Járási Ügyészség állított bíróság elé. 

Az Esztergomi Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben 1-1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a két férfinek, akik Esztergomban és Dorogon értékesítették a kábítószert. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Debreceni Járásbíróság 2019. március 20-án – a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára – az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását elrendelte. 

A Szolnoki Törvényszék 2018. november 22-én helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben kifosztás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a többszörös visszaeső, középkorú férfit, aki 2017. október 9-én éjjel a karcagi MÁV Vasútállomás várótermében kifosztott egy alvó férfit.

A Jászberényi Járásbíróság 2017. május 10-én meghozott, másnap jogerős ítéletében súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 240 óra közérdekű munkára ítélte azt a 26 éves férfit, aki Jászkisér egyik utcájában előbb szidalmazott, majd ököllel arcon ütött egy másik férfit, aki az ütés következtében 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.
 

A nyomozási iratok szerint a gyanúsított 2020. március 15-én 20 óra 50 perc körüli időpontban a járdán gyalogosan közlekedő 85 éves férfit hátulról nagy erővel megütötte és meglökte. A földre zuhant férfi válláról letépte a táskát és elszaladt vele. 

A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt 2020. május 29-én elrendelte az elkövetéssel gyanúsított férfi letartóztatását. A nyomozás során az ügyészség indítványozta a letartóztatás meghosszabbítását. 

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte annak a két román állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akiket a rendőrjárőrök M86-os főút 99 km szelvényében 2021. május 14-én értek tetten, miközben egy Audi A6 személygépkocsiban 3 afgán migránst akartak illegálisan Ausztriába juttatni.

A gyanúsítottak Magyarország déli határszakaszán vették fel autójukban a Magyarország területén illegálisan tartózkodó 3 afgán állampolgárt, akiket egy ismerősük megbízásából igyekeztek Ausztriába szállítani.

A Kaposvári Törvényszék helybenhagyta a Marcali Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt. 
 

A Veszprémi Járásbíróság 2020. március 19. napján jogerőre emelkedett büntetővégzésével 2 évre próbára bocsátotta azt a 17 éves fiatalkorú vádlottat, aki még 2019 augusztusában ismeretlen társával együtt egy pétfürdői családi ház pincéjéből tulajdonított el két nagy értékű motorkerékpárt. 

A két motorkerékpár a nyomozás során lefoglalásra került, így a bűncselekménnyel okozott kár teljes egészében megtérült. A vádlott a terhére rótt bűncselekményt az eljárás során elismerte.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2017. április 8-án szabadlábra helyezte azt a három gyanúsítottat, akik ellen azért indult eljárás, mert a megalapozott gyanú szerint megvertek egy hatvani orvost.
 
Az ügyészség az eljárás meghiúsításának, megnehezítésének veszélye miatt indítványozta előzetes letartóztatásukat, azonban a rendelkezésre álló adatok alapján a nyomozási bíró ezt nem látta megállapíthatónak.
 

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2021. június 14-én délután az MVK Zrt. 3-as jelzésű autóbuszára szállt fel, ott észrevette az egyik ülésen helyet foglaló, éppen alvó kiskorú sértettet és mellette lévő táskáját. A férfi a sértett védekezésre képtelen, alvó állapotát kihasználva magához vette a táskát az abban található tolltartóval, kulaccsal, esernyővel és kulcsokkal együtt, majd leszállt a buszról.

Az Országos Bírósági Hivatal által indított, a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával megvalósuló "Biztonságnövelő" projekt („A bíróságok ellátása biztonságot növelő berendezésekkel és informatikai alkalmazásokkal”) keretében új, korszerű fémdetektoros kaput és csomagvizsgáló berendezést helyeztek el a Zalaegerszegi Törvényszék, a Zalaegerszegi Járásbíróság, valamint a Keszthelyi Járásbíróság bejáratánál.
 

A Debreceni Járásbíróság 2022. február 3-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik 31 migránst akartak egy kamionnal Nyugat-Európába csempészni.

A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. augusztus 21. napján előzetes letartóztatásba helyezte azt a két személyt, akiket a nyomozóhatóság összefüggésbe hozott B. Beáta székesfehérvári lakos augusztus 18. napján  kábítószer fogyasztással összefüggésben bekövetkezett halálával.

A Szolnoki Járásbíróság 2019. február 8-án meghozott, aznap jogerős ítéletével közlekedés biztonsága elleni gondatlanságból elkövetett vétség miatt 88.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt az ötvenes éveiben járó kamionsofőrt, aki 2018. december 10-én délután négy óra körül Martfűn, a Vasútállomás melletti nyitott, kavicsos területen akart megfordulni, de figyelmetlenségből nekitolatott az egyik vasúti váltónak. A berendezés használhatatlanná vált, ezért az egyik vágányon több mint négy órán keresztül leállt a vasúti forgalom. Az ítélet jogerős. 
 

Szolnok, 2019. február 14.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. augusztus 5-én gyorsított eljárásban, jogerősen 6 hónap börtönbüntetésre ítélte M.A.O. vádlottat testi sértés bűntette miatt. A bíróság a büntetés végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette.

A gyanúsított 2020. október 5-én reggel Magyarországon felvett 5 szír állampolgárt, akikről tudta, hogy beutazási és az államhatár átlépésére jogosító engedéllyel nem rendelkeznek. A férfi az ismerősétől kölcsön kapott autóval Ausztriába akarta szállítani a migránsokat, de az M1-es autópálya 73. km szelvényében, Tatánál rendőri intézkedés alá vonták, őt és utasait is előállították.

A Veszprémi Járásbíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt 120 ezer forint pénzbüntetést szabott ki arra a dunaföldvári férfira, aki Tótvázsonyban okozott balesetet.
 
A 40 éves vádlott 2019 februárjában Tótvázsonyban autójával balra, nagy ívben akart bekanyarodni a helyi óvoda udvarára, a kanyarodás során azonban nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező motorosnak. A két jármű összeütközött. A motoros a balesetben súlyos sérüléseket, így egyebek mellett lábszártörést szenvedett. A 20 éve jogosítvánnyal rendelkező vádlott a felelősségét elismerte.