Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszék 2018. január 23-án helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt 2 év fogházbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, azt a negyvenes éveiben járó büntetlen előéletű férfit, aki 2015 januárjában Tiszasülyön, a Kíséri úton az egyik kanyarban, az általa tudottan rossz fékrendszerű autójával, a megengedett haladási sebességet jóval túllépve gázolt el egy 10 és egy 15 éves kerékpározó fiút.
A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben 2 rendbeli lopás vétsége és 2 rendbeli kifosztás bűntette miatt 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy harmincas éveiben járó jászárokszállási férfit.
A vádlott 2016 augusztusában több sziráki lakost részesített „orvosi ellátásban” úgy, hogy ehhez sem engedéllyel, sem pedig a szükséges szakképzettséggel nem rendelkezett. A vádlott több alkalommal orvosi ügyeletet is tartott a településen, a „vizsgálatok” többségét pedig mobiltelefonjával végezte.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. június 12-én hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki megerőszakolta a sértettet egy Hajdú-Bihar vármegyei városban.

A másodfokú bíróság a szexuális erőszak bűntette, testi sértés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. január 31-én meghozott ítéletét helybenhagyta. A vádlottat a Debreceni Törvényszék jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélte és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Debreceni Járásbíróság 2025. július 11-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki áthajtott egy, az út szélén fekvő emberen.

 

A Kecskeméti Törvényszék – a bűncselekmények minősítésének pontosítása mellett – helybenhagyta a Kiskunhalasi Járásbíróság 2017. június 20-án kihirdetett ítélettét, melyben a vádlottat állatkínzás miatt 1 év -végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, valamint 3 év - a kutyák rehabilitációjával, képzésével kapcsolatos - foglalkozástól  eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben a vádlott terjesztett elő fellebbezést.

 

A Pécsi Járásbíróság 2018. július 15-én elrendelte egy hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra lopás bűntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. május 22. és július 8. közötti időszakban két Baranya megyei ingatlanba hatolt be, onnan többszázezer forint kárt okozva különböző műszaki eszközöket, használati tárgyakat, szerszámgépeket tulajdonított el, valamint a Duna partról eltulajdonított egy női kézitáskát a benne lévő készpénzzel, mobiltelefonnal, iratokkal együtt.

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. július 7-én meghosszabbította az előzetes letartóztatást azzal a gyanúsítottal szemben, akit volt barátnője meggyilkolásával vádolnak. 
 

A Pécsi Járásbíróság, 2016. február 18. napján elrendelte egy  férfi előzetes letartóztatását lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított volt élettársát 2016. január 23. és február 18. napja közötti időszakban többször is megfenyegette, tőle erőszakos módon tartozását követelte, házában engedélye nélkül bement és onnan felszólításra sem távozott, illetve onnan  különböző kéziszerszámokat és festéket tulajdonított el

A Pécsi Járásbíróság 2016. július 10. napján elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2016. július 3-5. napjai közötti időszakban olyan súlyosan bántalmazott egy nőt, hogy annak életveszélyes sérülései keletkeztek. A sértetten életmentő műtétet hajtottak végre.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 27-én gyorsított eljárásban 45 nap elzárásra ítélte F. F. vádlottat állatkínzás bűntette miatt. 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. november 22-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt 3 év 10 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 23 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2013.

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 14-én elrendelte egy csányoszrói férfi letartóztatását három rendbeli lopás bűntettének – melyből egy rendbeli kísérlet – és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével megvalósított lopás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A Kaposvári Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet egy 30 éves férfi ügyében, akit az ügyészség robbanóanyaggal, valamint radioaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolt.

A vegyész végzettségű vádlott kedvtelésből néhány grammnyi robbanóanyagot készített, kereskedelmi forgalomban egyébként megvásárolható anyagokból, melyet aztán egy szántóföldön felrobbantott. Ugyancsak engedély nélkül tárolt a férfi házában radioaktív anyagot. 

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség szeméremsértés bűntette és szeméremsértés vétsége miatt folytat eljárást a gyanúsított ellen.
 
Az alapos gyanú szerint 2017. február 8-án délelőtt Székesfehérvár belvárosában a férfi magát először egy felnőtt nőnek, majd két 14 év alatti gyermeknek szeméremsértő módon mutogatta.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. augusztus 28-án 3 rendbeli lopás bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Sz.H. vádlottat.

A tényállás szerint a vádlott 2019. április 15-én bekéredzkedett a sértett apagyi ingatlanába, a sértett figyelmét elterelte,  és a hálószobában lévő nyitott szekrényből eltulajdonította a férfi aznap kapott nyugdíját, és több ékszerét összesen 137.500 forint értékben.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 4-én egy hónap időtartamra elrendelte R.Gy. gyanúsított letartóztatását. 

Az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat előkészítő ülésen 1 év börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá megállapította, hogy a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható, az előző szabadságvesztése során engedélyezett feltételes szabadságot pedig megszüntette.

A Kiskunhalasi Járásbíróság embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönre ítélt, valamint 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy 33 éves ukrán állampolgárt.

Az ittas állapotban lévő vádlott 2020. április 26-án este Tatabányán, egy baltával a kezében ordítozott, majd azzal egy autó első szélvédőjét, egy másik autónap pedig első és hátsó szélvédőjét is kitörte, továbbá az utóbbi járműnek a hátsó sárvédőjét, csomagtartóját behorpasztotta és  az egyik gumiabroncsát kiszúrta. A harmadik sértett tulajdonában lévő tehergépkocsi egyik gumiabroncsát ugyancsak kiszúrta.

A vádlott összesen csaknem 200.000  Ft-os kárt okozott az autókban.