Részletes keresés

A Szombathelyi Járásbíróság egy év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a büntetett előéletű, többszörös visszaeső férfit, aki 2019 februárjában a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet épületét nagyobb kárt okozóan megrongálta.

K. B. vádlott a zárkájában – ahol magánelzárását töltötte - a csap nyomógombját rögzítette, ezáltal kifolyó víz a padlót, valamint a tűzjelző központot is eláztatta, ami tönkrement, így azt ki kellett cserélni.

A rongálás 723.129 forint kárt okozott, ami nem térült meg.

A Kaposvári Járásbíróság 30 napra elrendelte egy 17, egy 27 és egy 52 éves férfi, továbbá egy 43 éves nő letartóztatását, míg egy 18 éves gyanúsított nő esetében a letartóztatásra irányuló indítványt elutasította. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a terheltek 2020. január 8-án délután a Kaposvár Pláza biztonsági őreire, illetve egy segítségükre siető járókelőre támadtak, őket golfütővel, bottal és különböző, az élet kioltására is alkalmas eszközökkel, továbbá ököllel is bántalmazták. 

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában két évre felfüggesztett – fogházbüntetést és két év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki azzal a vádlottal szemben, aki érvényes vezetői engedély nélkül, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt egy forgalomból kivont gépkocsit vezetett ittas állapotban.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő vádlott 2020. május 9-én este oroszlányi lakóhelyükön szóváltásba keveredett a testvérével, majd egy késsel mellkason szúrta őt. A férfi még el tudta hagyni a lakást, hogy az egy szinttel lejjebb lakó szomszédtól segítséget kérjen, majd a helyszínen elhunyt.

 

A Salgótarjáni Járásbíróság - tárgyalás mellőzésével - 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt egy kishartyáni férfival szemben.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az 55 éves vádlott tavaly nyáron, a salgótarjáni kórház sürgősségi osztályának várójában tartózkodott ittas állapotban, majd a várakozási idő elhúzódásán felháborodva szóváltást kezdeményezett egy, a sürgősségi egészségügyi szakellátást végző orvossal.

A férfi elvállalta, hogy elkészíti a tatabányai sértett konyhabútorát, amihez anyagköltség címén 2019. június 20. és szeptember 11. napja között összesen 1.130.000 Ft-ot vett át tőle. A vádlott a pénzből nem vásárolta meg a szükséges anyagokat, azt különböző tartozásai megfizetésére fordította.

A bűncselekménnyel okozott kár végül megtérült, úgy, hogy a vádlott édesanyja kölcsönt vett fel, amiből a sértettnek 1.290.000 Ft-ot fizetett meg.

A Komáromi Járásbíróság jogerős végzésében felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki azzal a nővel szemben, aki tavaly az adventi időszakban agresszív, közösségellenes magatartásával megbotránkozást és riadalmat keltett az emberekben a komáromi vasútállomáson. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárások keretében ítélt el egy 24 éves ukrán, egy 35 éves cseh valamint egy szintén 35 éves román állampolgárt, akiket a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé. 

Kiskunmajsa külterületén idén február 27-én tartóztatták fel 10 migránssal az ukrán embercsempészt, a románt április 26-án öt afgán, míg a csehet április 28-án nyolc török állampolgárral, Kelebia határában.  



A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki még 2021 novemberében zavarta meg viselkedésével a gyászolókat.

A megállapított tényállás szerint a vádlott egy Hejőpapiban tartott temetésen illetlenül, tapintatlanul viselkedett, ezért rászóltak. A halotti toron a férfi nem vett részt, de a korábban történtek miatt a ház előtt parkoló autók szélvédőjét betörte. 

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlott nőnek az ügyében, aki sérelmezte, hogy szomszédja a kapubejáróban építési munkát végez.

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében 2 év 2 hónap börtönre, és 4 év 4 hónap kiutasításra ítélt egy 21 éves montenegroi férfit, akit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség embercsempészés miatt állított bíróság elé. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2023. április 28-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy bűnsegédként közreműködött egy üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettében. 

A Zala Vármegyei Főügyészség 2023. április 28-án "Letartóztatási indítvány a keszthelyi csalót segítő férfi ellen" címmel kiadott tájékoztatása alapján az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére, a bizonyítási eljárás megnehezítésének, illetve a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozta a letartóztatást. 

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen 70 nap elzárásra ítélte jármű önkényes elvételének bűntette miatt a különös visszaeső vádlottat.

A Debreceni Törvényszék a mai napon határozatot hirdetett a J.A. és társai ellen bűnszervezetben, társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított büntető ügyben.

A Debreceni Járásbíróság 2016. október 16-án hozott ítélete ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére jelentett be fellebbezést, míg a vádlottak és védőik felmentés, illetve enyhítés végett éltek jogorvoslati jogukkal.

Első fokon 2016. szeptember 22-én nem jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a zalai fiatalembert, aki új pszichoaktív anyagot adott át 18. év alatti fiúnak oktatási épület közvetlen közelében. A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2017. január 10-én nem változtatott az ítélet ezen részén, csupán mérsékelte a vádlottal szembeni vagyonelkobzást. 
 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. június 18-án hozott jogerős elsőfokú ítéletet annak a három fiatalnak a perében, akik az egyik megyeszékhelyi parkban verekedtek.

A Debreceni Járásbíróság bűnösnek mondta ki nagyobb értékre elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettében azt a férfit, akinek autójában tavaly márciusban a pénzügyőrök ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.  
 
A Budakörnyéki Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, akit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.
 
A nyomozás eddigi adatai alapján Sz. L. megalapozottan gyanúsítható az alábbi bűncselekmény elkövetésével: 
 

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. szeptember 18-án ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit szexuális erőszak bűntette miatt a Váci Járásbíróság 2020. március 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletében 2 év szabadságvesztésre ítélt, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

Távmeghallgatás keretében 2021. március 23-án nyilvános ülésen hirdetett ítéletet a Debreceni Törvényszék annak a 25 éves vádlottnak az ügyében, aki két gyermekkorú sérelmére követett el bűncselekményt Hajdú-Bihar megyében.

A másodfokú bíróság két rendbeli 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével és végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság 2020. november 9-én meghozott ítéletét megváltoztatta.