Részletes keresés

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. március 13-án azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint  még 2010-ben erőszakos módon bejutott egy zalaegerszegi családi házba. Az ott talált és a falból kifeszített széfet feltörte, s az abban lévő értékeket magához vette. A lopással okozott kár 35.000.000 Ft. Az eltulajdonított értékek nem kerültek elő.

A Pécsi Járásbíróság 2016. november 26. napján elrendelte két komlói férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, lopás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 13-án meghozott ítéletével jogellenes fakivágással elkövetett lopás vétsége miatt ítélt el két tiszapüspöki férfit. A bíróság a 44 éves I. r. vádlottat 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre, míg 22 éves társát 180 óra fizikai munkavégzéssel ledolgozandó közérdekű munkára ítélte. 
 
A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2018. augusztus 11-ig meghosszabbította annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőügyben egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki 2018. október 28-án ittas és bódult állapotban egy idegen gépjárművel balesetet szenvedett.

 

A több rendbeli lopás bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 10-én egy hónap időtartamra elrendelte H.K.Gy. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint, a Bács-Kiskun megyei férfi 2020. január 9-én a délutáni órákban a teraszajtót befeszítve két nyíregyházi lakóházba is bement, és onnan készpénzt, különböző vagyontárgyakat tulajdonított el összesen 2.830.000 forint értékben. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 53 éves földeáki nőnek a letartóztatását, akit súlyos testi sértést okozó ittas járművezetéssel, valamint további ittas járművezetéssel és cserbenhagyás vétségével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. január 27. napján Kecskeméten a Nyíri út és a Lunkányi utca kereszteződését követő zebrán ittassága miatt nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak, akit elütött. A gyalogos életveszélyes sérülést szenvedett.

A Kalocsai Járásbíróság kifosztás miatt, nem jogerősen 3 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 36 éves dunaújvárosi férfit, aki idős emberektől  lopott egy kórházban.



Az ítélet szerint a vádlott 2020. január 21-én, a késő esti órákban a kalocsai kórház két kórteremből, három idős betegtől lopott el értékeket, így mobiltelefont, készpénzt, és  karórát. A kórházi dolgozókkal valótlanul azt közölte, hogy az ott ápolt édesanyját keresi, illetve, hogy sérülése miatt az ambulanciára kell mennie.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 1 év 6 hónapi időtartamra próbára bocsátotta azt a 23 éves férfit, aki egy közösségi oldalon és telefonon keresztül is halálosan megfenyegetett egy másik férfit.

A vádlott 2019 májusában a Facebookon ismerkedett meg egy veszprémi nővel, aki élettársi kapcsolatban élt a sértettel, akitől egy közös gyermeke is volt. A nő beszélt a vádlottnak párkapcsolatának nehézségeiről, ezt követően azonban a vádlottat nem kereste és üzeneteire nem reagált.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 1 év 6 hónapi időtartamra próbára bocsátotta azt a 23 éves férfit, aki egy közösségi oldalon és telefonon keresztül is halálosan megfenyegetett egy másik férfit.

A vádlott 2019 májusában a Facebookon ismerkedett meg egy veszprémi nővel, aki élettársi kapcsolatban élt a sértettel, akitől egy közös gyermeke is volt. A nő beszélt a vádlottnak párkapcsolatának nehézségeiről, ezt követően azonban a vádlottat nem kereste és üzeneteire nem reagált.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt szabott ki pénzbüntetést a Zirci Járásbíróság egy 57 éves férfivel szemben. 450 ezer forintot kell fizetnie amiatt, mert egy családi ház teteje a hanyagsága miatt kapott lángra. Emellett a vádlottnak az eljárás során keletkezett, csaknem 100 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell térítenie.

 

A Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a 25 éves bujáki férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható szexuális kényszerítés bűntettével, valamint testi sértés bűntettének kísérletével.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2020. május 23-án, az esti órákban a bujáki albérletébe csalta a külön élő feleségét, ahol többször bántalmazta, ököllel fejen ütötte. A bántalmazást követően a gyanúsított a sértettet szexuális cselekményekre kényszerítette, amelynek a sértett akarata ellenére, az előzetes bántalmazások miatti félelmében eleget tett.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 1-én egy hónapra elrendelte C.G. gyanúsított letartóztatását kábítószer-kereskedelem  bűntettének  megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi legalább 2018. december 13-tól 2019. június 28-ig kábítószernek minősülő anyagokat vásárolt és anyagi haszonszerzés céljából értékesített tovább különböző személyeknek.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2017. február 8-án Sz. V. vádlottat 3 rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.
 
A vádlottal szemben hárman indítottak eljárást egy, a 2014-es önkormányzati választások során megjelent újságcikk vonatkozásában, melyben velük kapcsolatban olyan megállapításokat közöltek, amelyek számukra súlyosan negatív értékítéletet, és jelentős érdeksérelmet jelentenek.

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 14-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnügyi információk alapján a gyanúsítottnál egy pécsi lakásban tartott házkutatás során számos simítózáras zacskóban, több száz gramm kábítószer gyanús fehér port, zöld növényi származékot és tablettákat találtak. Az előzetes szakértői vélemény szerint a talált anyagokból kábítószer vegyületek azonosíthatók.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. március 7-én megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 19-én napján kihirdetett elsőfokú ítéletét – mellyel K. Cs. vádlottat rablás bűntette miatt 4 év fegyházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte – helybenhagyta.

A Miskolci Járásbíróság a mai napon letartóztatta azt a fiatalkorú férfit, aki Alsózsolcán egy pékségből akart erőszakkal pénzt szerezni.

A megállapított tényállás szerint a fiatalkorú gyanúsított 2019. március 9-én, a kora esti órákban egy alsózsolcai pékségbe bement, majd a pultra felugorva minden előzmény nélkül arcul ütötte az eladót, és a kasszában lévő pénz átadását követelte. Mivel a felszólításnak a nő nem tett eleget, a fiatalkorú elmenekült az üzletből.

A Nagyatádi Járásbíróság személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélt egy 53 éves férfit. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 10-én gyorsított eljárásban két ügyben, három vádlottal szemben hozott ítéletet költségvetési csalás vétsége miatt.

A tényállások szerint a vádlottak 2019. augusztusában úgy akartak átjönni Magyarországra a Záhonyi, illetve a Tiszabecsi határon, hogy eltitkolták, a gépkocsijukban a vámmentesen behozható cigarettánál nagyobb mennyiségű dohánytermék van. Ezzel a vádlottak az állami költségvetésnek 118.993 forint, illetve 314.347 forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság két gyanúsított ellen folytat nyomozást pénzhamisítás bűntette miatt. Az alapos gyanú szerint 2016. év végén a gyanúsítottak hamis 50 eurós bankjegyeket szereztek meg, melyeket 2017. januárjában és februárjában több nyugat-magyarországi üzletben fizetőeszközként használtak fel. Módszerük az volt, hogy 50 eurónál lényegesen kisebb értékű árut vásároltak, a pénztárnál hamis bankjeggyel fizettek, így visszajáróként valódi bankjegyekre tettek szert.