Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését abban az ügyben, amely az úgynevezett „romagyilkosságok” kapcsán lefolytatott büntetőeljárás során elkövetett hamis tanúzás miatt indult. A korábban két év, végrehajtásában azonban három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott terheltnek a mostani döntés értelmében mégiscsak börtönbe kell vonulnia.

A gyanú szerint már 2016-ban is elkövetett bankrablást a házaspár férfi tagja

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. augusztus 1-én meghosszabbította annak az ócsai házaspárnak a letartóztatását, akik ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Három bomba robbantását is kilátásba helyezte a zaklató férfi, akit az Érdi Járásbíróság 2021. február 3-án gyorsított bíróság elé állításos eljárásban ítélte el.

Pályázási határidő

A Budapest Környéki Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

 

a Gödöllői Járásbíróság elnökhelyettesi álláshelyének (97. számú) betöltésére.

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

A Budapest Környéki Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

 

a Ceglédi Járásbíróság elnökhelyettesi álláshelyének (94. számú) betöltésére.

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 417 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 366 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
A Monori Járásbíróság 2017. április 28. napján elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer – kereskedelem bűntette és más bűncselekménnyel gyanúsítanak. 
 

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája azt a férfit, aki ellen az Érdi Rendőrkapitányság jelentős értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 685 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 39 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 354 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 358 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021