Részletes keresés

(Előzetes megjegyzés: a Szegedi Ítélőtábla az Országos Bírósági Hivatal (OBH) döntése alapján ebben az évben 60, a Fővárosi Ítélőtábla hatáskörébe tartozó ügyet is tárgyal. Ilyen esetekben a Szegedi Ítélőtábla tanácsa a Fővárosi Ítélőtábla tanácsaként jár el.)

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 418 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 420 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Kép

Véget ért vasárnap a közönségszavazás az Országos Bírósági Hivatal (OBH)  által meghirdetett „Fókuszban a bíróság” elnevezésű fotópályázat alkotásaira. A legtöbb szavazatot kapó pályázó közönségdíjban részesül. A szavazás sokakat megmozgatott, nemsokára kiderül, ki nyerte meg leginkább a közönséget, az eredményhirdetésig már alig több, mint két hetet kell várni. 

Pályázási határidő

Pályázat a Nagykőrösi Járásbíróság elnöki (88. számú) álláshely betöltésére

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Ismeretlen körülmények között végeztek a sértettel. Az ügy vádlottja a bűncselekmény leplezésében vett részt, amelynek során Szlovákiába vitte az áldozat mobiltelefonját és háziállatát is. Emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntette és más bűncselekmények miatt a Pest Vármegyei Főügyészség emelt vádat a terhelt ellen, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. június 22-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Év
2016
Közlöny
Fájl

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 7-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020 november 7-ig elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felületét, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette, illetve más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

Illegális bekötéssel több tízmillió forintnyi áramot, földgázt, vizet használt el az I. rendű vádlott – cselekményében további 8 terhelt is közreműködött. Ellenük az ügyészség gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A hat éve tartó büntetőeljárást követően, elsőfokon az ügyben a Budaörsi Járásbíróság 2021. szeptember 15-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet.

Pályázási határidő

Pályázat a Váci Járásbíróság 

elnöki (91. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának  van jelentősége.

Kép

2024 I. félévében 11 törvényszékre, összesen 23 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.
A pályázatot személyesen az 1055 Budapest, Markó u. 9. szám alá vagy postai úton az 1363 Budapest, Pf.: 24-re az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 21-én bűnösnek mondta ki O. Ferenc András vádlottat a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadása bűntettében, és 3 évre próbára bocsátotta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 430 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 468 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Év
2014
Közlöny
Fájl