Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 352 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 47 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. június 12-én két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. január 23-án kifosztás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt kényszerintézkedést rendelt el azzal a két férfival szemben, akik több alkalommal vendégeket fosztottak ki egy budapesti szórakozóhelyen. Az egyik gyanúsított egy hónapra előzetes letartóztatásba került, a másikkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.
 
2024. 07. 08.

Az Esztergomi Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a dorogi vasútállomáson és annak környékén tört fel gépkocsikat. 

A Fővárosi Törvényszék 2014. február 24-én hozott ítéletével megállapította, hogy Budapest, Z. Önkormányzata megsértette hat hajléktalan személy emberi méltóságához fűződő jogát, valamint az egyenlő bánásmód követelményét akkor, amikor 2011. október 18-án a részükre állandó tartózkodási helyül szolgáló építményeiket, megfelelő előzetes tájékoztatást nélkül elbontotta és ingóságaikat megsemmisítette.