Részletes keresés

Miskolc belvárosában vehette el a kiskorú sértettől a hangszóróját az a két fiatalkorú gyanúsított, akiknek 2021. április 6-án rendelte el a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2015. június 2-ig. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 137 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 25-én kihirdetett ítéletében elutasította a Szigetvár Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 

A Kecskeméti Törvényszék 7 év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra (I. rendű vádlott), illetve 4 év fegyházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy budapesti illetőségű testvérpárt, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 27 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt fiatalkorú Á. R. B. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 35 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 21 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 31 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 36 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 91 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Sberbank  Magyarország Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét.
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az átláthatóság és a szimmetria elvének érvényesülését vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. december 12-án kihirdetett ítéletében elutasította az OTP Ingatlanlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A bíróság  a pénzintézet által alkalmazott szerződési feltételekben a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt összes feltétel érvényesülését vizsgálta.
Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés

A Kiskőrösi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 2 év börtönre ítélt egy 21 éves román állampolgárt, akit embercsempészéssel vádolt a Kiskőrösi Járási Ügyészség. 

Az ítélet szerint a vádlott egy romániai benzinkúton ismerkedett össze egy férfivel, aki arra kérte őt, hogy érvényes útiokmánnyal nem rendelkező személyeket szállítson Romániából Magyarországra az osztrák határig, ahonnan majd Németországba mennek tovább. 

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírájának azon döntését, melyben két embercsempészéssel gyanúsított szír férfi letartóztatását rendelte el.

A nyomozás jelenlegi állása szerint M. K. gyanúsított 2020. március elején Szeged környékén személygépkocsival 7 fő - ebből 6 fő szír és 1 fő algír állampolgár - személyt vett fel azért, hogy őket a menekültügyi eljárást megkerülve, az államhatárok átlépéséhez szükséges okmányok nélkül Magyarországról Ausztriába, Bécsbe szállítsa.

2017. február 9-én a Magyar Nemzet nyomán a sajtóban megjelentekkel ellentétben a Budai Központi Kerületi Bíróság az „Alstom-ügyben” nem bocsátott ki Gulyás László nevű személy ellen sem nemzetközi, sem európai elfogatóparancsot, és ilyen indítvány nem is érkezett a bírósághoz.
 
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés