Részletes keresés

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma (Cégbíróság) kollégiumvezető-helyettesi (13. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit társával együtt idősek sérelmére elkövetett csalással gyanúsítanak.

 

A megalapozott gyanú szerint 2020 áprilisában egy harmadik személy magát az időskorú sértettek unokájának vagy gyermekének kiadva azzal hívta fel őket telefonon, hogy bajba került, fogva tartják és szabadulása érdekében nagy összegű készpénzt és ékszereket kért. Az értékeket több esetben a gyanúsítottak vették át.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 20-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít az ügyészség.

A Szombathelyi Járásbíróság vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 1 év közúti járművek vezetésétől eltiltásra, valamint mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű magyar állampolgárt bíróság elé állítás keretében. 

A Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását abban az ügyben, amelyben a horvát hatóságok H. Zs. átadását kérték. A bíróság egyúttal elrendelte a terhelt szabadlábra helyezését is.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a horvát hatóságok azzal gyanúsítják a terheltet, hogy a 2008-ban és 2009-ben a MOL és a horvát kormány között folyó tárgyalások során 10 millió eurót ajánlott fel az akkori horvát kormányfőnek a MOL-INA szerződések megkötése érdekében. A megkötött szerződések a horvát kormány érdekeivel ellentétesek voltak.

B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30., kedd 9.00 órára tárgyalást tűzött ki. A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék, Markó utca 27. II. emelet 36. A tárgyaláson a bíróság ítéletet hirdet. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2021. április 9-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen többek között sikkasztás bűntette miatt volt elfogatóparancs érvényben.

A Fővárosi Törvényszék 2024. június 14-én az ún. ANTIFA-ügy I. rendű vádlottjával szemben folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztette, s arról határozott, hogy az Európai Parlament Elnökéhez fordul azért, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről, hiszen S. I.-t a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás van ellene a Fővárosi Törvényszéken.

 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumánál egy közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (158. számú) álláshely betöltésére

A Miskolci Járásbíróság dr. Lengyel Andrea vezette tanácsa 52 tárgyalási napot követően 2017. március 17-én hirdetett elsőfokú ítéletet az „encsi szocpolos” ügyként elhíresült büntetőügyben. 
 
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiuma Bv. Csoport csoportvezetői (113. számú) álláshelyének betöltésére

A Fővárosi Törvényszék 2021. június 14-én másodfokon 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit – mint erőszakos többszörös visszaesőt – 3 rendbeli rablás bűntettével vádoltak.

Az ítélet szerint a terhelt két alkalommal rabolt ki kiskorúakat, akiktől mindkét esetben a telefonjukat vette el. Egyiküket többször meg is ütötte, amikor az vissza akarta szerezni tőle a készüléket. A fiatalokat többek között veréssel és késeléssel is fenyegette – arra az esetre, ha nem engedelmeskednek neki.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 547 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 442 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Kiskunhalasi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 44 éves kiskőrösi férfi letartóztatását, akit különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítanak. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (69. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiuma tanácselnöki 

(16. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a katonai bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 167 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020