Részletes keresés

 



Előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet annak a férfinak az ügyében a Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. február 9-én, aki villanyórák visszatekerésével mintegy 1 310 000 forintot keresett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban az ügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádol az ügyészség. 

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. január 7-én 16 óra körül Szeged térségében a gépjárművébe felvett 5 - Magyarországon jogellenesen tartózkodó - szír állampolgárt azzal a szándékkal, hogy őket Németországba szállítsa.

 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. június 25-én hozott jogerős döntést azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik úgy dolgoztatták a sértettet egy meghibásodott tésztadagasztó géppel, hogy tudtak annak hibás állapotáról. 

 

A Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig  elrendelte az előzetes letartóztatását annak a vádlottnak, akit európai elfogatóparancs fogtak el az Egyesült Királyság területén, és adtak át a magyar hatóságoknak. 
 

A Fővárosi Törvényszék ma előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével és vezető beosztású hivatalos személy az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, egy nőt pedig ez utóbbi bűncselekmény társtetteseként vádolnak. Két másik férfi ellen hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat.

A Debreceni Ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott cselekménye védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett bűncselekményként is minősül. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint a Miskolci Törvényszék megalapozott tényállást állapított meg, a bizonyítékok alapján okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére. Az ítélőtábla nem látott indokot a súlyosításra. Az ítélet jogerős.

 

Ítéletet hozott a Szombathelyi Járásbíróság dr. G. K és társa ellen társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult ügyben.

A Szerencsi Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a jegy nélkül utazó vádlottaknak az ügyében, akik megveréssel és azzal fenyegettek meg egy jegyvizsgálót, hogy a vonat alá dobják. 

A Komló Járásbíróság a 2019. szeptember 30-án megtartott előkészítő ülésen K. J. vádlottat lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, 3 rendbeli lopás bűntettében – melyből 2 rendbelit folytatólagosan, továbbá 2 rendbelit társtettesként követett el –, 3 rendbeli orvvadászat bűntettében – melyből 2 rendbelit folytatólagosan, továbbá 2 rendbelit társtettesként követett el –, és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság a vádlottat, mint visszaesőt – halmazati büntetésül – 3 év 6 hónap fegyházra, mellékbüntetésként 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Nagyatádi Járásbíróság az I., II., III. és IV. r. vádlottak bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, I., II. és IV. r. vádlottak bűnösségét ezen túlmenően testi sértés bűntettében is megállapította, míg az V. r. vádlottat zaklatás vétsége miatt ítélte el.
 

A Szombathelyi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állapította meg a bűnösségét annak a férfinak, aki 2021 februárjában késsel megsebesítette édesapját.

A Veszprémi Járásbíróság halmazati büntetésül egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint a közúti járművek vezetésétől végleges hatállyal eltiltotta azt a csopaki férfit, akivel szemben közúti veszélyeztetés bűntette és rongálás vétsége miatt indult eljárás. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott, több mint 300.000 forint összegű kár megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült illeték, továbbá az eljárás során keletkezett 600.000 forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Az eljárás során a felelősségét elismerő vádlott figyelmetlenül közelítette meg a Nógrád és Diósjenő települések közötti vasúti átjárót, aminek következtében a Vác felé közlekedő motorkocsival ütközött. A baleset következtében a vádlott könnyebben sérült meg, míg a vonatközlekedésben fennakadások léptek fel. 

Az Esztergomi Járásbíróság ügyiratok alapján 3 hónappal meghosszabbította annak a két 18 éves férfinek a letartóztatását, akik ellen rablás és más bűncselekmény elkövetésének gyanújával indult eljárás.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb vagyon elleni bűncselekményt követnének el.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, az elsőrendű gyanúsított védője, és a másodrendű gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Hamis hirdetésekbe futottak a sértettek. A gyanúsított több százezer forinttal gazdagodott, de a beígért terméket egyik vásárlójának sem juttatta el. Három rendbeli csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított ellene eljárást, a bíróság pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelte el vele szemben.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A Ceglédi Járásbíróságon F. Gy. vádlott ellen a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy 27 éves hajdú-bihari férfit segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. Büntetővégzésében a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat halmazi büntetésül 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.