A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki a nagymamájától erőszakkal vette el a bankkártyáját, és azzal jogtalanul vásárolt.
Részletes keresés
A szeméremsértés vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést. A bíróság a férfival szemben 300.000 forint pénzbüntetést szabott ki. A büntetővégzés jogerős.
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a büntetőügyében, aki tanítványával együtt vitorlázó repülővel zuhant le a Miskolci Repülőtéren.
A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 3 hónappal – 2024. december 7. napjáig – meghosszabbította a többszörös visszaeső férfi letartóztatását. A letartóztatás fenntartása a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében indokolt. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 17-én hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy kaszapengével és egy vascsővel ment rabolni Hajdúböszörményben.
Az Esztergomi Járásbíróság a 2024. február 6. napján tartott előkészítő ülésen, kapcsolati erőszak bűntette és zaklatás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamára elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét. A vádlott az ítéletet tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel az ügyész a vádlott terhére fellebbezést jelentett be.
A Tatabányai Törvényszék a mai napon tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, 3 vádlottal szemben hozott ítéletet.
Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki kutyáját felakasztotta egy fára Mezőnyárádon.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt tizenhárom év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2024. június 6-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki molotov koktélt dobott haragosa házára.