Részletes keresés

Miskolc környékén élő fogyasztóknak adhatta tovább a kábítószert az a férfi, akinek a Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020 júniusát megelőzően ismerősének hitelbe adott 15 grammnyi marihuánát, majd közreműködött abban, hogy ismerőse a „beszállítótól” további kábítószerhez jusson, annak továbbértékesítése céljából. 

Az ittas állapotban lévő nő 2019. december 8-án este Nyergesújfalun, a Tó utcában autózott. A vádlott a haladási iránya szerint az úttest jobb oldalán, a padkán található beton villanyoszlopnak ütközött, kidöntött egy jelzőtáblát, majd a padkán áthajtva, a Kossuth Lajos utcával párhuzamos kerékpárút szélén állt meg. A vádlott a padkán és a járdán haladása során a gépkocsival a 4 elválasztó dísz oszlopot, egy kerékpártartót és egy kukát is kidöntött.

A nő a cselekmény elkövetésekor közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A bíróság bűnösnek mondta ki az I. és a II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. Ezért az I. r. vádlottat 4 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre és 300.000,- forint pénzbüntetésre, míg a II. rendű vádlottat 4 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre és 225.000,- forint pénzbüntetésre ítélte. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 23 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki V. István I.r. vádlottat   bűnsegédként, különös visszaesőként és V. Imre II.r. vádlottat különös visszaesőként elkövetett kifosztás bűntettében, ezért I.r. és II.r. vádlottakat egyezően kettő év börtön fokozatú szabadságvesztésre és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra.

A Szegedi Járásbíróság - gyorsított szabálysértési eljárásban - járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt K. C. J. eljárás alá vont személlyel szemben jogerősen 250.000,- forint pénzbírságot szabott ki, valamint őt egy évre a közúti járművezetéstől eltiltotta.
 
Az Egri Járásbíróság a 2015. november 16-án kihirdetett ítéletében több rendbeli társtettesként elkövetett csalás bűntette és több rendbeli hamis magánokirat vétsége miatt az előzetes letartóztatásban lévő Cs. Z. I. r. vádlottat halmazati büntetésül 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra, míg P. N. II. r. vádlottat halmazati büntetésül 1 év szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

Ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik nyugdíjasok kifosztásával szereztek pénzt.

 

A Nyírbátori Járásbíróság nyomozási bírája 2019. október 25-én bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2019. november 25.-ig elrendelte J.F. és Cs.A. gyanúsítottak letartóztatását, míg B.C.D. és B.R. gyanúsítottakat négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte. 

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a három nőnek és egy férfinak a letartóztatását, akiket bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak letartóztatása 2019. december hó 21. napjáig tart.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két román állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akiket különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2019. december hó 22. napjáig tart.

A Jászberényi Járásbíróság 2017. november 10-én meghozott, aznap jogerős ítéletével kisebb értékre elkövetett orgazdaság vétségében mondta ki bűnösnek és 2 évi próbaidőre próbára bocsátotta azt a büntetlen előéletű 49 éves nőt, akitől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a jászalsószentgyörgyi otthonában 2017. szeptember 7-én tartott ellenőrzésük során 361 doboz bontatlan, magyar zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le összesen 440.174 Ft értékben, amit az asszony továbbértékesítés céljából vásárolt. 
Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2014. december 19-én környezetvédelmi engedély iránti kérelmet terjesztett elő a Paksi Atomerőmű telephelyén tervezett új atomerőmű blokkok megvalósítására. Az első fokon eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal 2016. szeptember 29-én kiadta a tervezett létesítményre a környezetvédelmi engedélyt.
 
 
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárás. 
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében – halmazati büntetésül – életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, akit aljas célból elkövetett emberöléssel, szexuális erőszakkal és kifosztással vádolt az ügyészség. A bíróság rendelkezése szerint a terhelt legkorábban 35 év után bocsátható feltételes szabadságra.

A Miskolci Törvényszék a bíróság elsőfokú ítéletéig fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a vádlottnak, aki tavaly nyáron olyan brutálisan bántalmazta a 80 éves édesanyját, hogy az idős sértett nem sokkal később az életét vesztette.
 
A Siklósi Járásbíróság a 2018. május 17-én kelt ítéletével P.T. vádlottat bűnösnek mondta ki  négy rendbeli csalás bűntettében, három rendbeli csalás vétségében, melyeket üzletszerűen követett el; valamint három rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében. A vádlottat a bíróság 1 év 2 hónap szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztést börtön fokozatban kell végrehajtani. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is. 

Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt D. Cs. ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2021. december 13-i tanácsülésen meghozott határozatával megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlott élet elleni bűncselekményét az előre kitervelt, több ember sérelmére megvalósítás mellett különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének, közbiztonság elleni bűncselekményét folytatólagosan elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének minősítette.

A Fővárosi Törvényszék 2018. február 6-án emberölés bűntettének kísérlete és lőszerrel visszaélés bűntette miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a volt rendőrt, aki többek között egy társasház lépcsőházában lövöldözött a fegyverével, és majdnem meglőtte az ott dolgozó társasházkezelő cég alkalmazottját. A zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárást a bíróság megszüntette.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 135 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024